Baán István: A XIV-XVI. századi magyar történelem bizánci és kora újkori görög nyelvű forrásai (Budapest, 2013)
XXIX. Dukas
XXIX. DUKAS - DUCAS Keresztnevét nem ismerjük, de ha figyelembe vesszük, hogy a bizánci hagyomány szerint az unoka az apai nagyapa nevét örökölte, akkor valószínűleg Michaélnek hívták. A nagyapa, Michaél Dukas Kantakuzénos János híve volt, akit Szavojai Anna és Alexios Apokaukos régenssége idején bebörtönöztek, de 1345-ben az Apokaukos meggyilkolását követő mészárlás elől el tudott menekülni Isa Bey aydini (ephesosi) török emírhez. A történetíró Dukas 1400 táján születhetett, és Kis-Ázsiában nőhetett fel. Halálát 1470-re tehetjük. 1421-ben már Giovanni Adorno genovai podesta titkáraként működik, diplomáciai leveleket fogalmaz. Phókaia és Lesbos környékén éli le élete legnagyobb részét, Nea Phókaiában van egy háza. 1452-ben Didymoteichosban tartózkodik, onnan figyeli, hogyan készülődik II. Mehmed megostromolni Konstantinápolyt. Közvetlenül a város eleste után odalátogat, és közvetlen értesüléseket szerezhet arról, hogyan is zajlott le az ostrom és milyen következményekkel járt. Az 50-es években a lesbosi Gattilusiók szolgálatában számos diplomáciai küldetést hajt végre, melyek között néhány kellemetlen is akadt. 1455-ben Mitylénében kellett fogadnia ura nevében egy török tengernagyot, majd ugyanazon év augusztusában Adrianupolisban a szultánnak átadnia a lesbosi és lémnosi adót. A szultán durván értésére adta, hogy ha ura, a nemrég elhunyt Dorino Gattilusio helyébe lépő fia, Domenico azt akarja, hogy a Porta elismerje, személyesen kell az uralkodó elé járulnia. 1456-ban Dukas elkísérte Domenicót Konstantinápolyba, hogy átnyújthassa a kért adót. További sorsáról semmit sem tudunk. Történeti munkája egyetlen kéziratban maradt ránk, melynek első és utolsó lapja hiányzik, ezért címét sem ismerjük. Az utolsó esemény, melyet tárgyal, Lesbos szigetének 1462-ben bekövetkezett török hódoltatása. Kérdéses, hogy művét Konstantinápoly 1453-as elestének hatására kezdte-e el írni, vagy már korábban, az azonban biztos, hogy az 1450-es években alkotta meg, és egyes jelek szerint még Lesbos török uralomra való jutása előtt, csak a befejezés tehető 1462 utánra. Dukas az első fejezetben rövid genealógiai áttekintést ad Adámtól egészen a Palaiologos-dinasztiabeli császárokig, majd vázolja a török uralom terjeszkedését a rigómezei csatával bezárólag. 1341-től kezdi részletesen tárgyalni a bizánciak és törökök történelmét, amikor is III. Andronikos halála után özvegye, Szavojai Anna és Kantakuzénos János válnak az események fő irányítóivá. Szemléletesen ábrázolja Dukas a hanyatló Bizánc egy évszázados küzdelmét a mindinkább feltörekvő oszmán hatalommal és a birodalom nehézségeit kihasználó itáliai kereskedőállamokkal. Tudatában van annak, hogy végül is Bizáncnak el kell buknia, de gondolatban sem áll a törökök pártjára: számára mindig a konstantinápolyi trón keresztény uralkodója a császár, a szultán csak „zsarnok”, azaz bitorló: ahogy a Palaiologosoknak, úgy az oszmán uralkodóknak is egykor le kell tűnniük a történelem színpadáról. Isten büntetéseként értékeli a birodalom bukását, amely számtalan bűneikért sújtja a görögöket. Politikai és vallási téren az uniót támogatja, de nem fanatikus. 329