Baán István: A XIV-XVI. századi magyar történelem bizánci és kora újkori görög nyelvű forrásai (Budapest, 2013)
XXXIII. Geórgios Sphrantzés
tember 1-jén tudott elmenekülni Thómas Palaiologos despotéshez a Peloponnészoszra. 1454-ben Szerbiában, 1455—56-ban pedig Velencében teljesített diplomáciai küldetést. 1461. szeptember 6-án megfáradtán Korfura vonult vissza, de anyagi nehézségei miatt később Itáliába kellett utaznia. Rómából hazatérve 1468. augusztus 1-jén feleségével együtt monostorba vonult. 1476 őszén súlyosan megbetegedett, halála valószínűleg 1478-ra tehető. Sphrantzés neve alatt két mű maradt fenn, amelyeket a szakirodalom Chronicon minus és Chronicon maius néven tart számon. A Chronicon minus nem más, mint Sphrantzés önéletrajzi és krónika jellegű naplója, amelyben az 1413 és 1477 közti eseményeket jegyezte fel igen pontosan. Elsősorban a Konstantinápolyban és Mistrasban történteket rögzíti, azokból is inkább az olyanokat, amelyek a Palaiologoscsaláddal kapcsolatosak. A mű érdeklődésének középpontjában azonban maga a szerző áll, aki a naplójegyzeteket irodalmi minőségű rövid, néha megható elbeszélésekkel egészíti ki. Betegsége megakadályozta, hogy végső formába öntse és lezárja. Sphrantzés nyelvezete kiegyensúlyozott átmenetet képez a tudós és a társalgási nyelv között, török és olasz szavakat is használ, a helyneveket pedig kettős: antik és középkori formájukban is közli. Sphrantzés gondolkodásmódjában és magatartásában ízig-vérig bizánci hivatalnok. Öntudatos ortodoxként latin- és unióellenes nézeteket vall: a firenzei zsinatot azonban elsősorban nem dogmatikai, hanem politikai alapon veti el, szomorúan tapasztalva, hogy elmaradt a várva várt nyugati segítség. Sőt úgy látja, hogy Bizánc azért esett a törökök prédájául, mert a görögök engedékenynek bizonyultak az 1438—39-es zsinaton. Mindenesetre az isteni gondviselés irányítja a világ sorsát, s mind a bizánciak, mind a törökök eszközül szolgálnak szándékai megvalósításához. Irodalom: Moravcsik 282-288; Hunger, Lit., I, 494-498; Marinesco 1958; Nästurel 1961; Grecu 1964; Grecu 1965; Voordeckers 1967; Dujcev 1968; Carroll 1971, Byz, 41 (1971) 28-44; 42 (1972), 5-22; 43 (1973), 30-38; Helms 1971; Carroll 1974; Emrich 1975b; Pertusi 1976, I, 214-225; Neagoe et al. 1977; Dzagacpanjan 1982; Philippides 1983b; Pinto 1983; Sabbides 1983; Carroll 1985; Maisano 1986; Dzagacpanjan 1987; Baum 1993; Ducellier 1996; Keenan 1996; Baum 1997; Maisano 2003a; Maisano 2003b; Dimitrau 2009; Mure§an 2010; Preiser-Kapeller 2010; Simon 2010. A magyar történelem eseményei közül említést tesz VIII. János császár 1423-as magyarországi útjáról (XII, 2-3; XIII, 1-3), a várnai csatáról (XXVI, 4; 7), II. Mehmed 1451-es békekötéséről a magyarokkal és Hunyadi tárgyalásáról XI. Konstantin császárral (XXXVI, 1-2; 9-11), az 1456-os nándorfehérvári ostromról, valamint Hunyadi és a Brankovicsok haláláról (XXXVII, 13—15), az 1462-es (XLII, 3) és az 1476-os havasalföldi hadjáratokról (XLVII, 6). 417