Bakó Endre: Kiss Tamás - Kortársaink (Budapest, 1992)
Elhúzódó pályakezdés
szolnak itt a napok / s lengek köztük, mint az éjszaka” (Strófák a temetőből). „Lappangsz, mint vermek mély űrén / a fölborzolatlan szelek” (Varázslat), .Alszik a jó asszony / embere oldalán; / kocsiban a kerék, / a rúd végén a hám” (Este a tanyák közt), „A szélmalom még dünnyög, / porladva sír a búza” (Esti disszonancia), „Az öntudat, a gondolat: / a titkos házőrző ebek” (Este felé, 2), „ez a sivító téli alkonyat” (Vad kor ez itt) stb. Ha a kötetet egy végiében olvassuk, a József Attila-reminiszcenciák természetesen nem ilyen feltűnőek, hiszen nem az utánzás, még csak nem is a kanti értelemben vett követés példája áll előttünk, hanem az a természetes folyamat, ahogy egy fiatal költő a rendelkezésére álló előzményekből, hagyományokból építkezik. Aligha volt a kortársak között, aki még József Attila életében ennyire megmerítkezett volna életműve művészi sugárzásában, anélkül hogy epigonjává lett volna! Nem vette át József Attila játékosságát, habár példát adott rá, gondoljunk az Esti disszonancia rímeire: borostyán-rőzse-keresztjén-rózsa, vagy dünnyög-búza-szúnyog-bűze stb., vagy néhány könnyed futamára, mint a Cantus brevis, Cigaretta stb. Verseinek esztétikuma mégis elsősorban a megrendültségből, az elmúlásból, a fenyegetettségből, a becsapottságból, az életminőség lefokozottságából sarjad, tehát a kötet egészét, akárcsak az első kis könyvecskét, az elégikus hangnem minősíti. Ha versformáit tekintjük, változatosságot lelünk a szabályos alakzatok körében, elsősorban a magyaros ritmusokat pengeti, jambusokkal megtűzdelve. Láthatólag arra törekszik, hogy szép verset hozzon létre, amin azt értjük, hogy pontos, szabatos legyen, rendelkezzék megfelelő képi erővel, választékos szókinccsel, zeneiséggel. A meghökkentés éppen olyan messze állott tőle, mint a pongyolaság vagy a kidolgozatlanság. „Természetes hangon szól, tehát őszintén; erőlködés nélkül, tehát van benne erő is. Szóval minden jóból egy cseppnyi; nem meddő a remény, amikor azt mondjuk: sokat várunk fejlődésétől” - fogadta Jankovich Ferenc költőtársa második kötetét. Takáts Gyula is sokat várt tőle: „Kiss Tamás költészete egészséges népi erejével, életerős képeivel, de elméleti dekadenciájával, bánatával érdekes kettősséget mutat, bizonyos tyukody-baudelaire-es csípősséget hoz líránkba ez a fiatal költő.”19 Asz-38