Bakó Endre: Kiss Tamás - Kortársaink (Budapest, 1992)
A megismételt pályakezdés
tragédiát szólaltat meg, a közösségit és az egyénit, az egyik persze a másikból következik. Nemhiába rapszódia a vers címe, természetábrázolás váltakozik benne látomással, emlékkel, történelmi számvetéssel, vallomással, jóslással. Mint említettük, a tizenegyről huszonöt versszakra duzzasztott kompozíció mondanivalója sokrétűbb, gazdagabb és radikálisabb lett, szerkezeti arányai azonban megbillentek. Igaz, könnyen helyreállíthatók lennének: ha a költő az első és második részt összevonná, a hármas tagolódás a természet és társadalom képsorainak párhuzamaira épülne, s az egészet végül egy megismételt versszak zárná, amely a természeti jelenségek fojtott és borzongató ábrázolását történelmi távlatokba emeli. A nagyszabású kompozíciót esetleg inspirálták Erdélyi József rapszódiái, József Attila hatását pedig a nagyvonalú történelemszemléleten kívül stílusfordulatok jelzik: hálóra várni a halat, tulajdon erdőd kemény botjával megbotoz stb. Néhány jelentős verssel gyarapodott e költői korszak bemutatása. Az Akácos temető szentenciaszerűen világítja meg az élet és a halál különbségét, pontosabban dialektikus egységét, aminek megértését persze nem annyira a filozófiai belátás, inkább a magyar sors groteszkbe hajló mostohasága teszi lehetővé: „Az élet olyan egyszerű. / És oly egyszerű a halál, / ki elmegy: a szomszédba jár, / ki odamegy: az hazamegy.” Talán még nemzedéktársa és barátja, Jékely Zoltán az a magyar költő, akinek világában a temető képzete ilyen gyakran feltűnik. Ez természetesen összefügg a két költő borongós kedély világával. A pálya egyik legradikálisabb verse az 1939-ben írott Prédikáció egyszerű embereknek, amely a keresztény mitológia fogalmait használó antikapitalista manifesztáció. Krisztust hívja, hogy tisztítsa meg aklát, mert.....kinn vannak a bárányok / és benn a farkasok”. A vers ellenállásra buzdít, felvilágosítja a híveket, hogy „az ige nem bilincs”. A Bujdosó dal a népdalok motívumaiból építkező, felező nyolcasokban íródott, hol általánosan, hol konkrétan, végül jelképben fejezi ki a versalany árvaságát, nyugtalanságát. Igen jelentékeny darab A jegy című vers, mely az egyéniségnek az önmegjelölési vágyát, a „különbözöm, tehát vagyok” élményét fogalmazza meg. 43