Bakó Endre: Kiss Tamás - Kortársaink (Budapest, 1992)
A felszárnyalás évtizede
következik. Ugyanilyen szubtilis, már-már a tiszta költészet felé közelít a Hegedű című szonett, távoli rokona Illyés Lószőr, macskabél című versének. A művész alkotáskényszerének titokzatos, már-már irracionális motivációja van itt versbe foglalva: mert hallottam egy hangot, s elfeledtem, oly nyugtalan vagyok miatta régen. A hegedűnek ezt a hallott vagy hallucinált, keresett hangot kell újra megszólaltatnia. Ezért a mívesség, az életáldozat. A Szégyen is egy Illyés-versre emlékeztet minden mássága ellenére. Az igazságtalanságokat nem lehet megszokni, a lélek nem alhat el egy kis időre sem. A vers témája a társadalmi valóság irányába mutat, voltaképpen mégis a személyesség szférájában marad, hozzátartozik a személyiségelemzés körülhatárolt, zárt köréhez, a lírai magánbeszédhez, amely egyik jellegzetessége Kiss Tamás költészetének. Noha tizenhét új verse között akad néhány személytelenebb lírai közlés (Parabola, Aznap, Idő, Sugár, Törpevilág, Szindbád estéje), a tárgyias líra nem kenyere, aminthogy a személyesség ellenére a privatizálás, a magánérdekűség sem az! A Szégyen egyes szám első személyben íródott, de a vers fokozatosan általánosabb síkba emelkedik. Igazából egyetlen vers (Amor sanctus) számít magántémának. Ez a darab is igazolja Bata Imre ama megállapítását, hogy költőnk verse őrzi a zsoltáros reminiszcenciákat, bibliás fordulatokat: Gyötör a szomj szelíd szavakra, vadonból is kiátkozott: s mint szarvas szép híves patakra, színed elé kivánkozok. Bizonyos fokig a Harang is a zsoltáros képzetkörbe tartozik, másfelől azonban a Hegedű párja, ez is, az is a lélekben el nem némuló hang patetikus kinyilatkozása. A hang-harang fogalom- és rímpár már a múlt században felbukkant a magyar költészetben, József Attila is használja, költőnk él vele máskor is. 98