Bakonyi István: Bella István - Kortársaink (Budapest, 2001)
Szaggatott világ
Úgy, ahogy például Szelíd ég című versében cselekszik. Dinamizmusa épp, hogy szét nem feszíti a vers keretét, ám éppen ez az arányérzék fontos: elmegy a határig, s aztán nagy költői fegyelemmel együtt tartja a szerkezetet. „A rózsa fölrobban: kinyílik. / Szirmok sárga szilánkja száll, / rügyek géppuskatüze izzik, / leveleket lyuggat a nyár.” Ez a nyitó versszak jól mutatja, hogy a tájköltészet hogyan haladja meg önmagát, s hogy hagyomány és újítás miképpen fér meg egymás mellett. A nyár bombázógép lesz, miközben a halál közeleg, „...s belőtt bunker a szerelem.” Furcsa, meghökkentő metaforikus ábrázolás, különös feszültséget rejt, ám a befejezésben ott az oldás, az oldódás vágya: „...Ölelj át! / Nevessen szét a félelem.” Ahogyan Pomogáts Béla írja: „...csupa szenvedély és izzás, metaforák tűzijátéka, - az év legtöbbet ígérő költő-avatása.”15 Ikerdarabja lehet az előbbi versnek a Torlódó tél, egyrészt az évszakpár „ráfelelésével”, másrészt intenzitásával. A végkicsengés azonban teljesen eltér: itt éppen a bezártság, a tehetetlenség megjelenítésének vagyunk tanúi: „Fekszem torlódó tél alatt. / Hajam szuronyos fagyba lóg. / Körülvettek a jégcsapok.” Lehet, hogy ez a befejezés teszi művészileg erőtlenebbé ezt a művet. Másutt a kissé fésületlen jelleg hagy hiányérzetet az olvasóban (Ártatlan dal), de általában nem ez jellemzi. Aztán a sokak által hangoztatott nagy előd, József Attila, haló poraiban is megjelenik. Az alcím: Amikor szárszói szobrát ledöntötték. Módszere ismert: ama másik életmű több vezérszavára építi emlékversét, s „válaszol” rájuk. Kölcsönveszi képi világát, verssorait, hogy lezárja azok relatív nyitottságát. „Te józanul legbolondabb, / szegényként legszegényebb, / lásd, most is sínre dobtak.” De megidézi a csillagokat, a mindenséget, a tehervonatokat, a munkabért stb. Nagy László ismert József Attila-verséhez hasonló intenzitással és azonosulási vággyal megírt vers ez, bár amazénál talán kevésbé kiérlelt. Emlékezetes szonettben szól Juhász Ferencnek is, aki - mint közismert - Belláék nemzedékének egyik meghatározó mestere. Egy pillanatra a másik, József Attilát idéző költemény is újra eszünkbe juthat, ráadásul ideidéződik a Kései sirató egyik emlékezetes sora is. Itt így módosul: „Látom: földet, füvet morzsol ajkad...” Tudjuk, Juhász számára éppúgy alapélmény József Attila, tehát nem meglepőek az ilyen összefüggések, csupán arról van szó, hogy Bella István bravúrosan érzett rá a lehetőségre. Látjuk tehát a folytonosság szép példáit, az elődökhöz és kortársakhoz fűződő művészi-morális kötődést, s hasonlóképpen a népköltésze17