Bodnár György: Juhász Ferenc - Kortársaink (Budapest, 1994)
A korforduló költője
A korforduló költője (1946-1950) Első két verse 1947-ben jelent meg a Diárium karácsonyi számában. Mindkettő pillanatkép: egy szegény gyerekhad boldog ebédje és a lovak vágtatása a deres-havas tájban. S mindkettőben a látvány megfogalmazása a költőiség forrása. Erre utalnak a címek is: Arany, Ezüst. A látvány azonban már a fiatal Juhász Ferenc számára sem impresszió. A húsleves aranya és a dér ezüstje tudatosan kiválasztott szín: nem oldja magába a leírást - hiszen maga is reális jelenségek közül való -, hanem művesen cizellálttá teszi, s mintegy kiegészíti. A pillanatkép így válik az életöröm foglalatává. Később ez a két vers nyitja Juhász Ferenc első kötetét, a Szárnyas csikót is (1949). S nemcsak az időrend jogán. A költő egy ideig azt valósítja meg, amit az Arany ban és az Ezüstben ígért. A szegénység világában marad: csak a visszatérés és az emlékezés szólaltatja meg. S ez a világ változatlanul az életöröm forrása. A költő uralkodó műfaja pedig az életkép és a zsánerkép. Alakjai: az apró lábak rúgásait figyelő terhes asszony, a szoptató anya, az üldögélő öregek, a hazatérő fiú fogadására készülődő szülők. Egy harmonikus, derűs világ lakói, amelyet azonban nem a szépítés tesz idillikussá. Az Öregek „sziporkázó fényességében” üldögélő apa vért köp. Az Ibolyaszemű nemcsak a megható vendégvárás rajza, hanem a kifosztott szegénységé is. A Rozika életképén a kukoricafosztás idilljét az ínség gondjai árnyékolják. Viszont a derű és a szegénység egyikben sem teremt drámai feszültséget: egy adott világ viszonylatai, amelyeket a fiatal Juhász Ferenc éppúgy belülről él át, mint elődei és példái: Petőfi és József Attila. Ez az otthonias szemlélet tetszik át az Isten tehénkéje jelenetén is, melyben a három királyok a szegényemberek apró örömeit hozzák a kisded bölcsőjéhez. Jellemző, hogy ebben a versben nemcsak a századforduló profán bibliája éledt újjá, hanem - megint — József Attila népszemlélete is. Kétségtelen azonban, hogy ez a világ szűk: nincs távlata, nem lehet a nagyobb egység mikrokozmosza. Az otthonias népszemlélet már nem elég a friss költőiséghez. S ne feledjük: a Szárnyas csikó költője tizennyolc16