Boka László: Peremek és középpontok (Budapest, 2018)
Rosták, emlékezetek, hézagok
Predestináció és utóélet 263 nyozhatóság és értéktételezési kontinuitás, tehát a kánoni értelemképzés mellett maga a textuális alap az, ami hatástanilag is csaknem minden utána következő költőnemzedéken kimutatható. Az életmű többszólamúsága vitathatatlanul költőgenerációk egész sorát ihlette meg, s bizonyára nem annyira az életút, mint inkább maga a verseszmény és versélmény „okolható” mindezért! Azaz éppen ennek beskatulyázhatatlansága, s egyben legbiztosabb záloga is. Az elavult és sarkított Petőfi—Ady—József Attila-vonal a kijelölt líratörténeti hely mellett ezért a kortárs hatástörténet szempontjából sem állja meg a helyét. Ha a verseszmény továbbéléséről, annak kortárs hatásairól beszélünk ugyanis, akkor az „ifjú szívekben élek” attitűdje, amennyiben ebbe az újabb költőgenerációkat is beleértjük, amint erre Illyés is utalt már, sem Ady esetében, de Petőfiében sem volt túlságosan igaz. Nem úgy József Attila esetében. Nem csupán Nemes Nagyék generációja, de Petri Györgytől Kovács András Ferencig, tehát a mai kortárs költőgenerációkon át a legtehetségesebb ifjakig, Térey Jánosig, Tóth Krisztináig, Lövétei Lázár Lászlóig és számtalan fiatalabbig, sok-sok név lenne itt említhető, akikre a József Attila-i versélmény (és az a bizonyos hét verseskötet) tagadhatatlan és visszavonhatatlan hatással volt.26 És itt utalhatunk akár a mindenkori kánonok bonyolult működésrendjében és érvényesülési módjukban arra is, hogy nemcsak az utódok választják látszólag már kanonizált elődeiket, de sokszor ez utóbbiak szabják meg erőteljesen az újak költészettani mozgásterét és mindazt a nyelvi eszköztárat, amellyel ők egyáltalán a saját artikuláció új fokára léphetnek. József Attila „komor föltámadása”, a haláláért felelősöknek, az esetleges bűnbakoknak a keresése, akárcsak később politikai-ideológiai kisajátítása hosszú évtizedekig megszabta az utóélet kereteit, ennek továbbgondolhatóságát és értelmezését. S bár minden kornak megvannak az egyoldalúságai, centrális irodalomszemléletei, mégis, miközben minden kor felteszi a maga kérdéseit az életműnek, az életmű is felteszi nekünk a maga kérdéseit. A párbeszéd tehát szükségszerűen nyitott, a költői teljesítmény maga is mára egyre inkább egyértelművé teszi, hogy az 1927-től, 1928-tól érett költőnek számító József Attila költészetének ahány verse, tulajdonképpen annyi arca is van. S ez nemcsak gazdagíthatja, de szükségszerűvé is teheti, hogy a régi tabuk helyére folyamatosan új tabuk költözzenek. A sokáig ideológiai csatározásoknak színhelyet adó életmű ezért, attól tartok, némileg ilyen csatározások színhelye marad ma is, amint egyik irányból némileg elbulvárosodni 26 Sőt, Már nem sajog. József Attila legszebb öregkori versei címmel 1994-ben fiktív József Attila-versek is megjelenhettek, egészen pontosan olyan „öregkori” versek, melyeket akkori fiatal költők „követtek el”. Budapest, Balassi-Cserépfalvi, 1994.