Boka László: Peremek és középpontok (Budapest, 2018)
Az irodalmi és társadalmi modernizmus kérdései
78 AZ IRODALMI ÉS TÁRSADALMI MODERNIZMUS KÉRDÉSEI a soha meg nem elégedés tükröződik ugyanis a kortársak Babits-jellemzéseiben később is (Rippl-Rónaitól József Attiláig), amint töprengéstől, szenvedéstől barázdált, világítóan fehér homlokú, tépelődő egyénnek, vagy folyamatosan magát emésztő alaknak látták és láttatták. Aki, nem mellesleg, enyhülést fiatalon is csak a szellem kalandjaiban talált. Ez magyarázza már fogarasi korszakában is némiképp visszahúzódóbb társadalmi én)ét s a külső impressziók belső, érlelő erejét. A feszült, zaklatott lelkiállapotból ugyanis időről időre feltörnek az elnyomott érzések, „átszakadnak a tartózkodás zsilipjei”, amint „fehér izzásig hévül benne a gondolat” - folytatja jellemzését Schöpflin. Vagyis a költői közlékenység túllép a szemérem, a zárkózottság, a lámpaláz és a külső bizonytalanság burkán. E felhajtó-, belülről feszítő erő „mint kemény földréteg alól a forró víz”, értelemszerűen azonban nem állandósulhat. Eruptív s időszakos. Csakhogy Babits esetében maga a fehéren izzás s a feltörni vágyó gondolat a lelki tusákhoz kapcsolódóan a belső érlelésben jelent egyfajta állandóságot. Olyan háttérattitűdöt formál, mely nem tudja a legegyszerűbb, legapróbb dolgokat sem közömbösen, belső költői reakció nélkül szemlélni. Ezért hangsúlyozhatja róla talán elsőként Schöpflin, hogy „ő minden pillanatában és minden ízében költő”, vagyis hogy nem tud „nem költőként” megnyilatkozni. (Akárcsak a később éppen Babits által „unokák” közé sorolt Weöres, s ahhoz hasonlóan, amint azt Northrop Frye jelentette ki A kritika anatómiája ban az idealizált költőtípusról).47 Nem beszélhetünk ezért egyfajta szétválasztható, kanti értelemben vett objektív valóságról és belső költői világról az ő esetében: csak egy átszűrt, érzelmileg átfűtött, értelmileg izgatott tónusú világ van, mely minden esetben egy megvívott, interiorizált, belsővé tett értelmezésnek a lecsapódása. A közvetett önkifejezéstől a közvetlen vallomásig így juthat el. E bonyolult belső folyamatról írta Poszler György, hogy „lírája ellentmondása nem a bezárkózás és kitárulkozás, a rejtőzés és gyónás, hanem a lírai telítettség és a vallani nem tudás”.48 E telítettség közepette érződő vallomáskényszer, s a nehezen feltörő, nehezen kioldódó versformában létrejövő (hermeneutikai értelemben az ekképpen létet, így létezést kapó versek) megnyilatkozások, illetve az ezeket valóban jól értőkkel szembeni kétely adja e lefojtott líra hármas lényegét! A vívódó Babits olyan jellegzetességét, mely különösen hangsúlyos ezen kezdeti időszakban, a még 47 Northrop Frye, A kritika anatómiája. Négy esszé, Budapest, Helikon, 1998, 11. 48 Poszler György, Magyar Glóbusz vagy európai magyarság? Vázlat Babits magyarságtudatának irodalomtörténetéhez, in Uő, Az eltévedt Lovas nyomában, Budapest, Balassi, 2008, 74.