Bollobás Enikő: Kölcsönösségek. Irodalomelmélet, szövegolvasás, kultúraközvetítés (Budapest, 2020)
Elmélet és szövegolvasás
tagjai, akik a strukturalizmus valódi művelői voltak — az ő munkásságuk képezi tanulmányom tárgyát. Harmadszor pedig jelen voltak azok, akik látták (belátták), hogy a strukturalizmusnak, a strukturalista szemléletnek gyökeret kell vernie Magyarországon, de maguk nem kívántak elköteleződni mellette. Az akkor idősebb generáció tagjaira gondolok, akik a pártvezetés és az elszánt fiatalok között egyensúlyozva kisebb-nagyobb következetességgel kiálltak a strukturalista szemlélet és a képviselői mellett, vagy legalábbis sürgették a marxizmus által történő „elsajátítását”. Ok voltak azok, akik követték a Lukács által hangsúlyozott lenini direktívát, miszerint a marxizmus építse magába a polgári filozófiák vívmányait is (Lukács 1938, 304). A nyelvészek közül Telegdi Zsigmond,1 az irodalomtörténészek közül pedig elsősorban Szabolcsi Miklós2 és Király István3 próbálkozott ezzel a közvetítő szereppel. A hatvanas-hetvenes években három párhuzamos folyamat volt megfigyelhető: egyrészt megjelent néhány strukturalista alapmű magyar fordítása, másrészt különböző kiadványokban a kutatók bemutatták a strukturalista irányzatokat — vagyis lazulni látszott a szellemi határzár az utazó elméletek előtt. Harmadrészt megszülettek a strukturalista szemléletet és módszertant alkalmazó magyar munkák, 1 Telegdi Zsigmond: [a strukturális nyelvészet eredményeit tekintve] „el kell ismernünk, hogy a hagyományos grammatikával szemben a fejlődés magasabb fokát képviseli” (Telegdi 1972, 4). 2 Szabolcsi 1969-es, A verselemzés kérdéseihez címen megjelent, nagyszabású József Attila ErzTKífe-tanulmánya nyíltan strukturalista a kis kötet négy-ötödét kitevő elemzés tekintetében. A felhasznált források között szerepelnek Roland Barthes, Fónagy Iván, Gérard Genette, Hankiss Elemér, Roman Jakobson, Claude Lévi-Strauss, Jan Mukafovsky, Petőfi S. János, I. A. Richards, Thomas Sebeok, Tzvetan Todorov munkái, majd az elemzést záró elméleti eszmefuttatásban röviden áttekinti a strukturalizmust, hangsúlyozva a szláv gyökereket, és kitérve a Szovjetunióban is föllelhető strukturalista szemléletű iskolákra. Szabolcsi a strukturalista szemlélet történelmi módszerekkel történő kiegészítését javasolja, hivatkozva A tőkére, amely szerinte „a történelmi elemzésnek és a struktúrák elemzésének kombinációja volt” (Szabolcsi 1969, 100). Szabolcsi kapcsán írja Bélád! Miklós, Kiss Ferenc és Rónay László, hogy „a marxista kritika a maga számára is igyekezett hasznosítani a módszer gyümölcsözőnek látszó eredményeit, ám ezt a folyamatot összekapcsolta a — nem is egységes — ideológia bírálatával (elsősorban Szabolcsi Miklós tanulmányaiban jelentkezett e kettős törekvés)” (BÉLÁDI— Kiss-Rónay 1981, 419). 3 Király István: bár „társadalmi jelentését, filozófiai-világnézeti oldalát nézve” „krízisjelenség”-nek és az „önáltatás formájá”-nak nevezi a strukturalizmust (Király 1972, 276), elismeri, hogy „hallatlan mértékben tökéletesítette a formára vonatkozó ismereteinket [...] forradalmasította mintegy a poétikai gondolkodást” (Király 1972, 277). Éppen ezért, folytatja Király, kétfajta módon szükséges viszonyulni a strukturalizmushoz: egyrészt „ideológiai harcot, szembenállást kíván”, másrészt „elsajátítást tesz szükségessé” (Király 1972, 277), mégpedig úgy, hogy „a történelmi-genetikus megközelítés elsődlegességét valló, valóban tudományos, tartalomcentrikus műelemzéssé kell átalakítani a formalista iskolák valóságtól elszigetelő, formacentrikus műelemzését” (Király 1972, 277). 16