Bollobás Enikő: Kölcsönösségek. Irodalomelmélet, szövegolvasás, kultúraközvetítés (Budapest, 2020)
Elmélet és szövegolvasás
Eichenbaum (Az irodalmi elemzés, 1974); Vlagyimir Propp (A mese morfológiája, 1975) ; Roland Barthes (Válogatott írások, 1975); Lotz János (Szonettkoszorú a nyelvről, 1976) ; Umberto Eco (A nyitott mű, 1976); Roman Ingarden (Az irodalmi műalkotás, 1977) ; Viktor Zsirmunszkij (Irodalom, poétika, 1981) munkái. Már a hatvanas évek elejétől folyamatosan jelentek meg a strukturalista irányzatokat bemutató írások. Számos olyan áttekintés született, amely magát a jelenséget mutatta be, vagy egyértelműen a marxizmus kritikai nézőpontjából, vagy inkább csak kötelező tiszteletköröket téve a marxista nézőpont igazolására.7 Ugyanakkor megszülettek a strukturalizmust explicit módon tárgyaló tanulmányok és kötetek is: az újkritikáról (vagy ahogyan az első időkben nevezték, az „új kriticizmusról”) Szili József írt (Kritika, 1963, 1967), a cseh strukturalizmusról és a prágai iskoláról Sziklay László (Kritika, 1963, 1966), az orosz formalista iskoláról Nyírő Lajos (Kritika, 1966), a fenomenológiáról Vajda György Mihály (Helikon, 1966; Kritika, 1966), a formalizmusról Tamás Attila (Kritika, 1967), a strukturalizmusról általában Miklós Pál (Kritika, 1966; Helikon, 1968), Kelemen János (Mi a strukturalizmus, 1969), Vitányi Iván (Új írás, 1969); Hankiss Elemér (Valóság, 1970; Strukturalizmus, 1971), a marxizmus és a strukturalizmus viszonyáról Kelemen János (Magyar Filozófiai Szemle, 1969), az „etnofilozófiai” strukturalizmusról Voigt Vilmos (Kritika, 1969), a strukturális vizsgálat szerepéről a komparatisztikában pedig Szegedy-Maszák Mihály (Helikon, 1970) — hogy csak a legfontosabbakat említsem. Ugyanekkor szép számmal születtek magyar szerzőknek a strukturalista szemléletet alkalmazó, eredeti munkái is, melyek elsajátítva-továbbfejlesztve az elméletet, az értelmező gyakorlatban alkalmazták a strukturalista téziseket. Hogy csak néhányat említsek: a költői és a prózai nyelvről írt Martinkó András (Kritika, 1964, 1965), a művészi kommunikációról Petőfi S. János (Kritika, 1966), az önmegszólító verstípusról Németh G. Béla (1966), József Attila Eszméletéről Szabolcsi Miklós (1968), a Szarvas-ének szerkezetelemeiről Bonyhai Gábor (Kritika, 1968), a művészi értékről Bojtár Endre (Valóság, 1970), a műalkotások szemiotikájáról Voigt Vilmos (Kritika, 1971), a regénybefejezések értékszerkezetéről Hankiss Elemér (Kritika, 1971), az irodalmi műalkotás kutatásáról Miklós Pál (Kritika, 1968), a műelemzésről Petőfi S. János (Kritika, 1968), a funkcionális poétika szempontjairól Fónagy Iván (a Hagyományos nyelvtan — modern nyelvészet című kötetben, 1972), Arany lírájáról Németh G. Béla (Az el nem ért bizonyosság, 1972), a grammatikai szemléletű verselméletről Horváth Iván (Irodalomtörténeti Közlemények, 1972) és bizonyos tekintetben idesorolható Szabolcsi Miklós Eszmélet-kötete is (A verselemzés kérdéseihez, 1968). 1968 novemberében az MTA Stilisztikai és Verstani Munkabizottsága „verselemző vitaülést” tartott Budapesten, felvonultatva a strukturalista szemléletet és módszereket alkalmazó fiatal nemzedék számos prominens tagját. A konferencia célja - Hankiss Elemér megfogalmazásában — az volt, hogy valamiféle szintézist alakítson ki az „újabbkeíetű irodalomtudományi kutatómódszerek között”, és 18