Bollobás Enikő: Kölcsönösségek. Irodalomelmélet, szövegolvasás, kultúraközvetítés (Budapest, 2020)

Kultúraközvetítés

asszonya szintén kettőben, és hasonlóképp több variánst kap számos Ady-, Tóth Árpád-, Illyés-, József Attila-, Radnóti-, Nemes Nagy-költemény. József Attila Születésnapomra című verse hat fordításban szerepel, ezek közül Peter Zollman oldja meg a „tani-tani” végződést a legszellemesebben. A fordítások szépek és hitelesek — nem kis részben valószínűleg azért, mert a fordítók tartózkodnak bár­miféle modoros archaizálástól, s inkább egyszerűsítenek — inkább áttetszővé, mint láthatóvá téve a nyelvet. Ez persze nem volna lehetséges a magyar költészet azon sajátossága nélkül, melyet az első kötet végén közölt Cs. Szabó László-esszé (Egy nemzet és költészete) fogalmaz meg. A magyar költők között, írja, jóval több a Victor Hugo, mint a Mallarmé. Azaz a magyar költészetben viszonylag ritka a többér­telműséget és szemantikai bizonytalanságot előhívó formai kísérletezés, ahol a nyelv nem a gondolat áttetsző közvetítője, hanem maga az üzenet. A legjobb for­dítások között említhető Berzsenyitől A magyarokhoz és Napolenra (Makkai Ádám), Petőfi Nemzeti dala (Makkai Ádám), Kiss Józseftől az 0, mért oly későn (Peter Zollman), Adytól az Elbocsátó, szép üzenet (Edwin Morgan) és az Őrizem a szemed (Makkai Ádám), Babitstól a Jónás imája (Peter Zollman), Kosztolányi Hajnali részegsége (Peter Zollman), Tóth Árpád Esti sugárkoszorúja. (George Szirtes), Radnóti razglednicái (George Gömöri, Clive Wilmer, Peter Zollman), Sinkától az Anyám balladát táncol (Makkai Ádám), Pilinszky Ravensbrückipassiója (Ted Hughes), Juhász Ferenctől A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából (David Wevill), Csoóritól a Hó emléke (William Jay Smith) és a Jóslás a te idődről (George Szirtes), Hervay Gizellától A száműzött szivárvány (Nicholas Kolumban), Oláh Jánostól a Gazdátlan mérleg (Paul Sohar), Várady Szabolcstól a Petri sírjánál (David Hill), Rakovszky Zuszsától a Többé már (Clive Wilmer, George Gömöri) és a Narkomán (George Szirtes), Szőcs Gézától az Ez már a feltámadás (Len Roberts) és Ferencz Győzőtől az Alom s feledés (George Szirtes). Végül az antológia harmadik erényéről kell szólnom. Az egyes fejezeteket és költőket bemutató frappáns portrékban és korrajzokban, valamint a nagy isme­retanyagot mozgósító lábjegyzetekben a szerkesztő nem egyszerűen adatokat közöl, kritikai értékelést ad és magyaráz, de a jelenséget, a költői munkásságot vagy az eseményt világirodalmi kontextusba helyezi. így kerül egymás mellé — a külföldi olvasó nagy örömére — Balassi és Cellini; Rousseau, Mozart, Herrick, Burns, Pope és Csokonai; Shakespeare és Vörösmarty; Robertson, Monod, Parker és Tompa; Miczkiewicz, Puskin, Lermontov, Heine, Burns és Petőfi; Verlaine, Baudelaire és Ady; Katherine Mansfield és Kaffka Margit; Whitman, Apollinaire, Georg Kaiser és Kassák; Robinson Jeffers és Füst Milán; a sámánénekek, Edgar Lee Masters és Sinka István; a keresztény misztikusok, Georg Trakl és Dsida Jenő; Ted Hughes és Pilinszky; Emily Dickinson és Károlyi Amy; Robert Graves és Devecseri Gábor; Sámuel Beckett, Thomas Bernhard és Tandori Dezső. Különös, új perspektívába kerül ezzel a magyar költészet: kiderül, hogy a „legmagyarabb­­nak” vagy legkülönösebbnek hitt alkotóknak is fellelhetők lelki-művészi rokonaik a világlírában. Ez a kontextualizáció kétszeresen is hasznos: egyrészt az angol és 284

Next