Bollobás Enikő: Kölcsönösségek. Irodalomelmélet, szövegolvasás, kultúraközvetítés (Budapest, 2020)

Kultúraközvetítés

gondolkodásban nyilvánul meg” (Plótinosz: A három eredendő valóságról). A Lélek célja pedig az, hogy egyes manifesztációiban felismerje a kiáradó Egyet. Kodolányinál a találkozások szolgáltatják az alkalmakat ezekre a felismerésekre, a „Testvér-szempár” lévinasi „megérintése” (Talán önként, talán más okból), „Széthasadt lélek [mely] szikrázik / s egyesül ölelésben” (Táncban a sötéttel/YVl), a megértést jelző összepillantások: Pillantásod, hogy értesz. Ez is megváltás. [...} Mert nem gyémánt a lélek, nem titkos virág, hanem fény, szétáradás, viszony. Fény, táncban a sötéttel. ('.Táncban a sötéttel / IX) Kodolányi Plótinosz-ciklusa is több hagyomány metszéspontján született: a filo­zófiai hagyomány nyilvánvalóan Plótinoszhoz, a versforma pedig a Petrarca—Caro— Tasso vonulathoz, valamint József Attilához kapcsolja. A műfaj szabályait meg­szegve nem ragaszkodik az oktett és a szextett közti éles szemantikai határhoz, de megtartja az alapszonettek első és utolsó sorainak láncszerű összekapcsolását. A plótinoszi emanációgondolat kiteljesedésének bravúros keretet nyújt a szonett­koszorú, mely a maga módján szintén kiáradás: a mesterszonett sorainak kiáradása — amit Lotz János oly meggyőzően mutatott be (József Attila kapcsán), magyar népművészeti motívumokban illusztrálva e kiáradó mozgást. A szonettkoszorú egyes elemeit a rajzon található indák, bimbók, levelek, szárak és virágkelyhek konfigurációjaként írja le, „kölcsönösen egyértelmű megfeleltetéseket” állapítva meg a vers és a rajz szerkezete között. Ekként szonettkoszorúján keresztül Kodolányi a magyar népművészet világértelmezéséhez is kapcsolódni tűnik. Végül szólnom kell az elmúlt évek nagyszerű hommage-cikiusiroi, az Üzenetek W. Sh.-től címűről. Egy költő újraíró-újraértelmező gesztusának lenyomata ez a különlegesen igényes kivitelezésben megjelent kötet, melyben Katona Szabó Erzsébet textilművész kalligrafikus papírkollázsai egészítik ki a Shakespeare­­szonettek ihlette Kodolányi-szövegeket, amelyek közül jó néhány azután Tony Brinkley amerikai költő fordításaiban is szerepel. Mind a magyar, mind az angol szövegek kétnyelvűek: míg a magyarban eredeti változatukban, vagyis angolul olvashatók a verses meditációt elindító Shakespeare-foszlányok, az angolban klasszikus magyar fordításban. Vagyis Shakespeare mindenütt idegen testként jelenik meg, sem angolhoz, sem magyar nyelvhez, illetve szöveghez nem ido­mulva, mindenütt figyelmet követelve, megállásra késztetve az olvasót. Kodolányi se nem fordít, sem nem értelmez — illetve teszi mindkettőt, miközben tovább írja, tovább gondolja a reneszánsz angol mester sorait. Egy-egy erőteljes verssor végigfut bennem, a pillanat belső lerakódásain és világom foglalatán, a jelentések és hangzások sorait indítva el. Végigcikázik a 300

Next