Bollobás Enikő: Kölcsönösségek. Irodalomelmélet, szövegolvasás, kultúraközvetítés (Budapest, 2020)
Kultúraközvetítés
gondolkodásban nyilvánul meg” (Plótinosz: A három eredendő valóságról). A Lélek célja pedig az, hogy egyes manifesztációiban felismerje a kiáradó Egyet. Kodolányinál a találkozások szolgáltatják az alkalmakat ezekre a felismerésekre, a „Testvér-szempár” lévinasi „megérintése” (Talán önként, talán más okból), „Széthasadt lélek [mely] szikrázik / s egyesül ölelésben” (Táncban a sötéttel/YVl), a megértést jelző összepillantások: Pillantásod, hogy értesz. Ez is megváltás. [...} Mert nem gyémánt a lélek, nem titkos virág, hanem fény, szétáradás, viszony. Fény, táncban a sötéttel. ('.Táncban a sötéttel / IX) Kodolányi Plótinosz-ciklusa is több hagyomány metszéspontján született: a filozófiai hagyomány nyilvánvalóan Plótinoszhoz, a versforma pedig a Petrarca—Caro— Tasso vonulathoz, valamint József Attilához kapcsolja. A műfaj szabályait megszegve nem ragaszkodik az oktett és a szextett közti éles szemantikai határhoz, de megtartja az alapszonettek első és utolsó sorainak láncszerű összekapcsolását. A plótinoszi emanációgondolat kiteljesedésének bravúros keretet nyújt a szonettkoszorú, mely a maga módján szintén kiáradás: a mesterszonett sorainak kiáradása — amit Lotz János oly meggyőzően mutatott be (József Attila kapcsán), magyar népművészeti motívumokban illusztrálva e kiáradó mozgást. A szonettkoszorú egyes elemeit a rajzon található indák, bimbók, levelek, szárak és virágkelyhek konfigurációjaként írja le, „kölcsönösen egyértelmű megfeleltetéseket” állapítva meg a vers és a rajz szerkezete között. Ekként szonettkoszorúján keresztül Kodolányi a magyar népművészet világértelmezéséhez is kapcsolódni tűnik. Végül szólnom kell az elmúlt évek nagyszerű hommage-cikiusiroi, az Üzenetek W. Sh.-től címűről. Egy költő újraíró-újraértelmező gesztusának lenyomata ez a különlegesen igényes kivitelezésben megjelent kötet, melyben Katona Szabó Erzsébet textilművész kalligrafikus papírkollázsai egészítik ki a Shakespeareszonettek ihlette Kodolányi-szövegeket, amelyek közül jó néhány azután Tony Brinkley amerikai költő fordításaiban is szerepel. Mind a magyar, mind az angol szövegek kétnyelvűek: míg a magyarban eredeti változatukban, vagyis angolul olvashatók a verses meditációt elindító Shakespeare-foszlányok, az angolban klasszikus magyar fordításban. Vagyis Shakespeare mindenütt idegen testként jelenik meg, sem angolhoz, sem magyar nyelvhez, illetve szöveghez nem idomulva, mindenütt figyelmet követelve, megállásra késztetve az olvasót. Kodolányi se nem fordít, sem nem értelmez — illetve teszi mindkettőt, miközben tovább írja, tovább gondolja a reneszánsz angol mester sorait. Egy-egy erőteljes verssor végigfut bennem, a pillanat belső lerakódásain és világom foglalatán, a jelentések és hangzások sorait indítva el. Végigcikázik a 300