Bónis Ferenc (szerk.): Így láttuk Kodályt. Nyolcvannyolc emlékezés (Budapest, 2017)

Gál István

bocz Zoltánnal, Horváth Jánossal, Szekfű Gyulával, Pais Dezsővel, Gerevich Tiborral, Eckhardt Sándorral - együtt lépett be Kodály a Múzeum körút 6-8. számú épület egyik földszinti előadótermébe. A diákok zsúfolásig megtöltötték a termet, de számos író, művész és tudós is megjelent. Mint az első kollégium címéből sejthető, a Mester minden keserűségét kiöntötte a magyar társada­lomnak zene iránt közömbös többségére, a történelmi okok alapos feltárásával. Az első félévet új előadónk, ahogy visszaemlékezem, inkább kedvcsinálásra és közönségvonzásra használta. Saját indexemben szorgalmas jegy örökíti meg állandó jelenlétemet. A második félévben azonban már megindult a rostálás és válogatás. Az első félév átfogó áttekintése után a magyar népdal és népzene fölfedezésének történetéről áttért a részletkutatásokra. Nemcsak én rémültem meg zord kijelentésétől, mely szerint azontúl csak kottaolvasáshoz értők vehetnek részt a munkában. Ma is látom még fanyar arcvonásait, amikor több lelkese­déssel, mint hozzáértéssel produkáltam előtte a katedrán énektudásomat. Gyér zenei tudományom nem lett volna elég, hogy tovább járhassak előadásaira, ő azonban, lelkesedésemet látva, megkönyörült rajtam. Indexemnek büszkesé­ge, hogy ebben a félévben jelesen dolgozott jeggyel tüntetett ki. Ma is bizonyos vagyok benne, hogy előlegezte nekem a jó pár évvel később megírt három dolgozatért, amelyek már valóban odaillettek abba a rangos munkaközösségbe, amelynek több tagja egyúttal zeneakadémiai hallgató is volt. Bartók Jánosra, Bóka Lászlóra, Gergely Jánosra, Gunda Bélára, Keszi Imrére, Rajk Lászlóra, Székely Endrére, Széli Jenőre emlékszem közülük. Kodályra, mint előadóra és tanárra, mindig csodálattal néztünk. Hozzájárult ehhez, hogy Szabó Dezső Segítség című regényében Konkoly Zoltán álnéven ő volt a kevés pozitív hősök egyike. Szabó Dezső a húszas évek közepén az ötve­nedik esztendeje felé járó Kodály külsejét örökítette meg, a fiatal Kodály diákos természetével. Indexemből látom, hogy a következő tanév első felében még két egyórás kollégiuma volt: „A magyar népdal írott képe” és a „Gyakorlatok”. Ezt azonban, úgy látszik, már valóban csak zenei képzettségű bölcsészeknek tartotta. A mi nemzedékünk irodalom és tudomány iránt érdeklődő tagjainak a Kodállyal való személyes megismerkedés és rendszeres találkozás így is nagy élménye volt. Szigorú pedagógusi magatartása, a kutatási eredmények alapos ellenőrzése valamennyiünkre nagy hatást tett. A második Nyugat-nemzedék, ha nem is így, de munkái révén mégiscsak utat talált hozzá, eleinte inkább őhozzá és csak később Bartókhoz. Természetesen Bartókhoz is: Illyés Gyula például, amikor először látogattam meg lakásán, lelkesen mutogatta A magyar népdal című kötetet, és büszkén azonosította Bartóknak abban közölt ürögi gyűjtését szülőföldünk Felsőiregével. József Attilával alig lehetett azokban az 218

Next