Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése I/C. 1936–1944 - Déry Archívum (Budapest, 2007)
Levelek 625-859.
’ Eckhardt Tibor (1888-1972) jobboldali politikus, 1932-1940 között a Független Kisgazdapárt elnöke, aki a parlamentben saját pártja érdekében igyekezett felhasználni a tiltakozást. 6 Keszi Imre, Németh László és a zsidóság, in Libanon, 1937. ápr.-máj., 2. sz., 41-48.->1939- szept. 9. 729. LÓRÁNT (EISLER) KLÁRA - D. T.-NEK 1937. nov. közepe Eisler Klára személye a József Attila-irodalomból ismert. Apja, Eisler Mátyás, a kolozsvári neológ izraelita egyház főrabbija volt, a helyi értelmiség ismert és liberális elveket valló képviselője. Becsky Andor „fekete hajú, mongolos pofacsontú, rendkívül élénk mozgású teremtés”-nek nevezi (A kolozsvári lány, in A Hét [Bukarest], 1974. ápr. 5., 14. sz., 4), aki 1937 elején ismerkedett meg József Attilával a Siesta Szanatóriumban, ahol röntgenasszisztensként dolgozott. Az ismeretségből szerelem lett: „A délutáni csendben ott ültünk a magányos laborban és Attila beszélt” — írja Eisler a Becsky Andornak küldött visszaemlékezéseiben. „Oly csodálatos volt csapongó fantáziája, beszédstílusának egyszerű tökéletessége, hogy nem is gondoltam betegségére.” Ártatlan programok következnek: moziba mennek, ahol Attilától cukorkát kap. Majd a kúrát követően meglátogatja a költőt a számára bérelt garzonlakásban. Egy júniusi hétvégén irodalmi est következik, ahol József Attila is elszavalja verseit, s hazafelé menet egy gyöngyvirágcsokorral kedveskedik neki. Ártatlan dolgok, legalábbis a költő részéről azok (akkor lobbant fel szerelme Flóra iránt, amelyből remekművek sora nőtt ki). Eisler Klári, aki nyugati műveltsége és előadó-képessége mellett idegileg labilis volt, teljes lényével feloldódott a költőben. Egy levélben írja, amely a költő halála után József Jolán birtokába került, s akit ez annyira megragadott, hogy soraival fejezte be József Attila élete (1940) című könyvét: „Attila, esemény lettél életemben, s nem tudok reád könnyek nélkül gondolni, csakúgy, mint apám halálára, akinek jelenvalósága rég emlékké vált, s mégis felsír minden álmomban és minden ölelésemben. Úgy fájsz nekem édes kicsi fiam, hogy olyan kicsi és sápadt vagy, és ha mindig melletted lennék, azt hiszem, mindig sírnék, mert nem látlak! Az, hogy annyit tudsz a szerelemről, onnan van, hogy költő vagy, s amit szólsz róla, nem filozófia, de költészet! Azóta nem is tudod, de mikor nem is szóltál, csak figyeltél, még akkor is úgy daloltál, ahogy én azt még sohasem hallottam!” „Bizony elloptad a hegedűm titkát, tartsd meg kérlek, nem akarom a hangját hallani. »Ha nem szeretsz, úgy én szeretlek« — de ne félj, a Siestában nem takarlak be többé szomorúságom szürke ködmönével, mégha Te melegednél is alatta! Te olyan nagyon szomorú vagy, hogy Neked a más bánata szórakozás és feladat is lehet, és rajtad a Te örömöd se segít! Nem is leszel Te megsegítve soha, és ezt a tehetséged rendezte el ilyen bölcsen, hogy énekelni tudj.” (Teljes szövegét lásd Becsky Andor, A kolozsvári lány, in Korunk, 1958. ápr., 4. sz., 539—540.) 112