Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése I/C. 1936–1944 - Déry Archívum (Budapest, 2007)
Levelek 625-859.
a vele nagyjából egy időben született sikerek hangos felszínével. Statisztikai indítású vázlatunk rendkívül egyszerű. A magyar irodalomtörténet bibliográfiája (szerk. Botka Ferenc-VARGHA Kálmán, Bp., Akadémiai Kiadó, 1982, 1989) 6. és 7. köteteinek adatai alapján egymás mellé „vágtuk” néhány meghatározó írókolléga A befejezetlen mondattal egyidős munkájának kritikai visszhangját. Herczeg Ferenccel, a kor írófejedelmével kezdve: a visszaemlékezéseit tartalmazó A gótikus ház (1939) 17 kritikát kapott, a divatos szerzők közül Harsányi Zsolt történelmi regénye, a Mathias rex (1936) 9-et, Zilahy Lajos háborús regénye, A fegyverek visszanéznek (1936) 14-et. A Nyugat első nemzedékének klasszikusával, Móricz Zsigmonddal folytatva: a Betyárról (1937) és az Életem regényéről (1938) 15-en, illetve 18-an írtak. Felemelkedőben azonban már a népiek voltak: Kodolányi János A vas fiai (1936), majd a Julianus barát (1938) nagy ívű történelmi regényeit már 25-en, illetve 31-en recenzálták, s ugyancsak átlag 30- 30 kritika jutott Tamási Áron Abel-trilógiájának minden egyes kötetére (1932-1934). A legtöbb figyelemben azonban Németh László részesült: a Bűnt (1937, 17 recenzió) és az Alsóvárosi búcsút (1939, 10 recenzió) követően a Kisebbségben című esszégyűjteményéről (1939) nem kevesebb mint 36-án írtak. Bár az „írtak” mellé odatehető a „vitatkoztak” ige is. Ez az a mű, amelyben a magyar fajiság mítoszát következetesen végigvezetve a szerző az írókat „mélymagyarokra” (értsd törzsökös, „fajtiszta” magyar) és „hígmagyarokra” osztotta, utóbbiak közé sorolva például Kazinczy Ferencet vagy Petőfi Sándort; a Nyugattal kapcsolatos korábbi megállapításait ismerve a sor folytatása egyértelmű. S hogy az avantgárd se maradjon ki látókörünkből: Szentkuthy Miklós — Joyce prózáját követő — Prae (1932) című regényére (szokatlan újításai miatt kezdetben) még 11-en figyeltek fel, de folytatására, az Orpheus breváriuma köteteire már — Déry művéhez hasonlóan szintén - csak pötyögtetve reagáltak.) A befejezetlen mondat fogadtatásának záróképében végül ismételten vissza kell térünk a Korunk közleményére — egy kisebb kitérő és egy hangos mea culpa erejéig. A cikk aláírója Füzes György volt. Annak idején, amikor a Kortársak Déry Tiborról című interjúkötetet készítettük, abból kiindulva, hogy Fejtő Ferenc a harmincas években Fülöp Ernő álnéven is publikált, a hasonló hangzás alapján Füzes György írásait is „nekiajándékoztuk”. Tévedésünkre Lengyel András hívta fel a figyelmünket, jelezve, hogy Füzes György élő személy. Neve — Székely Béláéval közösen — ott olvasható a Szabadság Budapesti Munkásegyesület Irócsoportja nevében József Attilának írt 1937. augusztus 28-i keltezésű meghívó alatt (lásd József Attila válogatott levelezése, s. a. r., jegyz. Fehér Erzsébet, Bp., Akadémiai Kiadó-MTA Irodalomtudományi Intézet-PIM, 1976, 370-371), jegyezzük azonban meg, hogy a kötet jegyzetei - azonkívül, hogy Füzes a Korunk és a Szocializmus 1936—1938-as évfolyamaiban publikált — nem tudnak egyebet se róla, se az említett írócsoportról. Utóbb - egy József Attiláról szóló cikk jegyzetében — Tverdota György tovább gyarapította ismereteinket azzal, hogy Füzes a KMP-közeli Világirodalmi Szemle (1935-1938) alapító tagja és szorgos munkatársa volt (lásd Kortársak József Attiláról, szerk. Bokor László, s. a. r., jegyz. Tverdota 147