Enyedi Sándor: Színészek, színházak, városok. A határon túli magyar színházművészet kislexikona (Budapest, 2005)
Függelék
Barabás Lóránd (Budapest, 1884. március 6.-Budapest, 1941. november 18.): színházi újságíró, fordító, színigazgató, drámaíró. Iskoláit Pozsonyban és Budapesten végezte. Az egyetemi tanulmányok után a Független Magyarország munkatársa lett. Később a Déli Hírlap, a Pesti Napló, Az Est című lapoknál dolgozott, és ezzel egy időben szerkesztette a Színházi Eletet. 1926-tól hét évig az Andrássy úti Színház igazgatója volt. Több novelláskötete jelent meg, rendszeresen fordított. A Raszputyin című háromfelvonásos darab szerzője, több más színdarabnak pedig társszerzője. Bard Noémi Polli; Móra Apollónia (Budapest, 1974. május 10.-): színésznő. Színészed tanulmányait stúdiósként a Nemzeti Színházban (1993-1995), valamint Gór Nagy Mária Színitanodájában (1995-1997) folytatta. Már gyakorló színészként, 2002-ben oklevelet szerzett az ELTE Tanárképző Főiskolájának művelődésszervezői szakán. Pályája 1997-ben a győri színházban indult, majd játszott a Pesti Magyar Színházban, a József Attila Színházban és a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. Szabadúszó. Szerepeiből: Cluvia (Madách Imre: Az ember tragédiája), Dunya (Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés), Rizzo (Casey-Jakobs: Grease), Beatrice (Goldoni: A hazug), Letta (Miller: Az ügynök halála), Elektra (Szophoklész), Antónia (Wasserman-Leigh-Darion: La Mancha lovagja), Sylvia (Szép Ernő: Patika). Batta András (Budapest, 1953. szeptember 30.-): zenetörténész. 1977-ben szerzett oklevelet a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenetudományi szakán, ahol 1979-től tanársegéd volt. Jelenleg a Zak rektora. Tanulmányai, cikkei különböző szaktudományi folyóiratokban jelennek meg. 1992-ben a Corvina Kiadó megjelentette Alom, álom, édes álom - Népszínművek, operettek az Osztrák-Magyar Monarchiában című kötetét. 1999-ben Kölnben jelent meg Opera. Komponisten, Werke, Interpreten című 909 oldalas képes albuma. Bojda Juci; Popper Miklósné (Budapest, 1899. március 3.-Budapest, 1934. január 29.): színésznő. Filmekben és színdarabokban egyaránt szerepelt. 1918 őszétől a Belvárosi Színház tagja volt, majd a Fővárosi Operettszínházban játszott. 1920. május 21-én a Belvárosi Színházban a Bárónő levelei című darabban mutatkozott be. Bolkás János (Pécs, 1897. április 21.Budapest, 1978. július 14.): színész. Pályáját 1918 májusában kezdte a Bábel Katonaszínháznál. 1920-ban elvégezte a Mimosz színiiskoláját. Különböző vándorszíntársulatoknál működött: három évig Krasznai Ernő, később Fleltai Jenő, majd 1942-ig Újvári Árpád színtársulatának volt a tagja. 1942-ben behívták munkaszolgálatra - 1947-ig orosz fogságban volt. 1950-ben a Belvárosi Színház szerződtette, 1951-től az Ifjúsági Színházban dolgozott nyugdíjasként. Időskori szerepeiből: Mihály bácsi (Füsi József: Az aszódi diák), Első halász (Ivanov: Páncélvonat), Huszár (Jókai Mór: A kőszívű ember fiai). Cs Cserényi Béla; Szommer (Békéscsaba, 1924—Pécs, 1988. január 3.): színész. Művészpályája 1951-ben a szolnoki Szigligeti Színházban kezdődött, majd éveket töltött a Békés Megyei Jókai Színházban. Kaposvár, majd Pécs következett. Főleg zenés darabokban, operettekben foglalkoztatták. Pécsről visszaszerződött Békéscsabára, ahol változatos szerepeket játszhatott el, a társulat meghatározó egyénisége lett. 1978-tól haláláig ismét a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. Szerepeiből: Mond Dénes, író (Wolf Péter- Örsi Ferenc: Napkirály), Az őrnagy (Nóti Károly: Nyitott ablak), Gremio, Bianca kérője (Shakespeare: A makrancos hölgy), Ariste (Moliére: Férjek iskolája), Alexis (Scarnicci: Kaviár és lencse), Galeotto Marzio (Heltai Jenő: A néma levente), Firsz (Csehov: Cseresznyéskert), Udvari tanácsos (Büchner: Leonce és Léna). Csuha Lajos (Himesháza, 1947. július 26.-): színész, dalszerző. 1968-tól tizennégy évig különböző zenekarokban játszott. 1982- től a Rock Színház alapító tagja. 1996 őszén a Fővárosi Operettszínház szerződtette. Szerepeiből: Saul szelleme, Jozafat kancellár (Kemény Gábor-Kocsák Tibor: Á krónikás), Péter apostol (Várkonyi Mátyás: Sztárcsinálók), Bábjátékos (Várkonyi Mátyás), Thenardier 216