Erdődy Edit: A lélek színpadán. Esszék, tanulmányok, kritikák (Budapest, 2019)
Művek
54 MŰVEK magánmitológiája íródik tovább a Civil a pályán-ban, Leboviccsal és Krauthtal, a kisvilágnak, a családi kozmosznak azt az utolérhetetlen, realista-szürrealista, groteszk-valódi látomását festve, mely már szinte családias meghittséggel ismerős a Halleluja színpadáról. E világ könnyen belátható, tárgyi-anyagi, szociológiai realitásként is leírható rétege: a pesti zsidó kispolgár élete. Azé a zsidó kispolgáré, akit létében szüntelenül fenyegetett a történelem, akit a Dunába lőttek, akit elhurcoltak negyvennégyben és ötvenben, akit államosítottak - s aki mégis mindig újrakezdte, újra megkapaszkodott a kies pesti talajon. Kornis humánus és európai szemhatárú történelemszemlélete nem választja el a zsidó sorsot a magyartól — az ő Dunájába, melyről a hullák jutnak eszébe, minden ismerősét belelőtték: „Akiket szerettem - azokat mind! És nemcsak Radnótit, hanem Petőfit is. És Széchenyi Istvánt, és Nagy Imre urat, Batthyány Lajost és Raoul Wallenberget. És Weisz nénit és Weisz bácsit és József Attilát...” A kollektív zsidó sorsot Kornisnál egyetlen család: a Szent Család és Krisztus története szimbolizálja, szinte már fokozhatatlan blaszfémia formájában. A szenvedéstörténet, a szenvedés-történet, a legbanálisabb zsidó kispolgárcsalád közegében inkarnálódik; a legmagasztosabb keresztény eseménytörténet a hétköznapok jellegtelen közhelyszerűségével megy végbe. Az embernek, hogy visszakaphassa ember mivoltát, meg kell váltania önmagát. S ehhez: vállalnia kell az eredendő bűnt, melynek részese. A legfontosabb, leginkább nélkülözhetetlen ehhez a megváltási - egyéni és kollektív - rítushoz: a hazugságok burkából való kitörés. Az individuum és a közösség identitáskeresését, a történelmi itt és mosttú szinkronban cselekvő egyén önmagára találását tette (teszi) lehetetlenné a hazugság és önáltatás, ez akadályozza személyes és kollektív sors egybeesését. Az intézményesített, társadalmasított hazugságról szól Az 1974 című írás: szatíra, pamflet, szellemes politikai gúnyirat ez 1974-ből, mely évben az írás, természetesen, nem jelenhetett meg, ha ugyanis megjelenhetett volna, akkor nem ilyen lett volna... Feloldhatatlan paradoxon tehát, létében hordozva a kor abszurditását. (A feloldás, persze, létezik azért, ám lényegében csak a paradoxon — és az országhatár — megkerülésével...) Az 1848-as forradalom, a március 15-i események 1974 politikai szelleme és gyakorlata szerint való újrajátszatása: a tervszerűen, felsőbb utasításra „lebonyolított” forradalom frenetikus erővel leplezi le a hetvenes évek manipulált társadalmi mechanizmusait. Groteszk paródia ez egy abszurd, mindennemű racionalizmust nélkülöző létmechanizmusról, melynek apró mozzanatait, finom árnyalatait, a hozzá tartozó nyelvi-statisztikai, folklorisztikus „felépítményt” talán Kornis tudja és érzi a legjobban.