Farkas János László: A meglett ember. Válogatott tanulmányok - Opus. Irodalomelméleti tanulmányok. Új sorozat 18. (Budapest, 2020)
Szemlélet és ihlet. József Attila-tanulmányok
jelzőt illessze. Ezt pedig ha magyarázatnak nem is, de jelzésnek elfogadhatjuk, felhívja a figyelmünket arra, hogy ez a versmondat valamiképp összefügg a magánvaló gondolat tündöklésére utalóval: előremutat rá, s az visszautal erre. Egyelőre azonban maradjunk a Téli éjszaka tájának hótlanságánál, amelynek talán távolabbi jelentést is tulajdoníthatunk, ha elolvassuk a Babits-pamflet következő mondatát: „Emlékszem, milyen édes hajcihőt kavart a lelkemben, amikor megtudtam volt, hogy a hótakaró megóvja a földeket a kihűléstől.” Ez az észrevétel alkalmat ad neki a Babits-vers egy további „finom stílustalanságának” kimutatására. „.. .hóba és ködökbe / puhán becsavarta” - írja Babits, és ebből József Attila az óvás mozzanatát olvassa ki, amely helyén is van, ha a flanelképzet kifejtésének tekintjük. Csakhogy a hó és a köd egészen eltérő értelemben óv: a hó a hideg ellen véd, a köd az emberi látás elől takar, és ezt a két egészen különnemű óvást nem lehet egyetlen szemléletben egyesíteni. S ha hozzávesszük, hogy az óvás a kiirtó emberek ellen van foganatosítva, újabb stílustalanságot fedezhetünk föl: „flanellal óvni a kiirtó emberek ellen?” - kérdi epésen József Attila, s megalkotja második parafrázisát: Csupasz fák gémberedő ágát puha gyolcs-ködbe csavarja, fedi: az Isten megóvja világát; az ember lelkét vaksággal veri.23 Látni való, hogy amikor József Attila a korábban kihajított képet most munkába veszi, és átdolgozza, milyen más minőségű az a világ, amelybe beleillik. Isten nem óvta világ, de másfelől tökéletesen átlátható szerkezetű és állagú, már ha az ember elég erős nyitott szemmel észrevenni azt, ami van, és felmérni, hogy milyen. A Téli éjszakában helyet kapó mozzanatok, érzetminőségek, tárgyi elemek és formák hasonló típusú elemzését sok irányban lehetne folytatni, megvizsgálva, hogy azok milyen más versekben és ott milyen más összetételekben bukkannak föl. Ehelyett azonban inkább visszatérek a hasonlat súlyát hordozó kifejezéshez: „a gondolat maga”. 23 Uo., in JAÖM3 1958, 53; illetve in JATC1 1995, 224-225. 143