Farkas János László: A meglett ember. Válogatott tanulmányok - Opus. Irodalomelméleti tanulmányok. Új sorozat 18. (Budapest, 2020)
Szemlélet és ihlet. József Attila-tanulmányok
emészthetetlenné vált, de az elutasítást nemcsak ez vezette. Úgy gondolom, hogy ha már akkor ismerte volna az idézett lenini aforizmát, felhozta volna eljárása védelmében, annyira talál az ő esetére. Az aforizmából egyébként egyenesen következik, hogy korábban - például amikor a Materializmus és empiriokriticizmust írta - Lenin sem értette meg Marxot, sőt most sem érti igazán, hiszen amikor ezeket a sorokat papírra veti, Hegel Logikájának még csak a felén jutott túl. Persze ez így nem lett kimondva, de a. Filozófiai füzetek megjelenése enélkül is bizonyos elmozdulást hozott a leninista pártideológián belül, bizonyos, korábban eleve súlyos gyanúval fogadott beszédmódokat és eszmei tájékozódásokat rá hivatkozva legitimálni lehetett. A dialektika kérdéséhez viszonylagos mássága is csak ebben a kontextusban vált elvitathatatlanná. József Attila visszamenőleg is igazolva érezhette magát, de ekkor már amúgy sem érezte magára nézve kötelezőnek az ideológiai pártfegyelmet. (2007) 206