Farkas János László: A meglett ember. Válogatott tanulmányok - Opus. Irodalomelméleti tanulmányok. Új sorozat 18. (Budapest, 2020)
Szemlélet és ihlet. József Attila-tanulmányok
telnek, a görögök bölcsességet, mint Pál apostol mondta.6 A költői csoda nem a pirosról zöldre váltásban van. Hanem a megnevezésben: abban, hogy a tóval a vers helyszínt teremt, hogy a színkontrasztot mintegy totalizálja, amikor a zöld undok-hideg lényként materializálódik. Mindez a sok anyagi minőség kezd ott nyüzsögni, ha csupán fel- s eltűnő káprázatként legyinti is meg befogadó tudatunkat. A mélyvilág Ismét lehet bátorságunk kinyúlni a megfoghatatlanabbak felé. Szabad-e felidézni, hogy a korall mint erotikus jelkép megjelent egy korábbi József Attila versben? Az 1926-ban, Bécsben írt,A rák címűről van szó. Az egyébként nem túl sikerült vers tengermélyi világot jelenít meg: „Nagy ezüst halak árnyéka suhan a koráitok fölött”. Ez a mélyvilág Erószé, s a címadó rák fallikus szimbólumként úszik be a képbe: „Jól gondolj rám te is és ügyelj, / Kertedben, hol a kagylók már nyitott szárnyakkal virágzanak, / Páncélom erős áramok sodrában keményedik, / Pirosságát legjobban te érted S az orgazmusig fokozódó záró képbe visszatér a korall, a „virágállat”, a virágzó kagyló jelképi helyét elfoglalva: Hullámok, szaladjatok gyorsan a dombról! / A virágállat bő, lobogó szirmai közé / Kövér falatokat hadd adogasson magosra / A rák.” 6 Én azonban ebben az elemzésben inkább Goethe mintáját az ő bölcsességét akartam követni. A színelmélettel megszállott Goethe a Faust egy helyét kommentálja. A hely: „Faust: Hogy sompolyog utánam és utánad, / S mindig szűkebb s szűkebb kört von körénk? / S ha nem csalódom, izzó csóva lobban / Mögötte útján, merre megy. Wagner: Egy fekete kutyát látok csak ottan, / Valószínű, hogy káprázik szemed.” A kommentár: „Ezt már régen írtam, költői sejtelemből és csak félig tudatosan, mikor közepes fényerősségnél egy fekete uszkár futott el ablakom előtt az utcán, és világos fényt húzott maga után: tovairamló alakjának elmosódott, szememben megmaradt képét...” (J. W. Goethe, Színtan. Didaktikai rész, szerk. J. Pawlik, Budapest, Corvina Kiadó, 1983, 38.) A színes utóképekről is ezt írja: „Az idevágó esetek gyakrabban fordulnak elő a mindennapi életben, mintsem gondolnók, sőt, a figyelmes szemlélő mindenütt észreveszi ezeket a jelenségeket.” (Uo., 34.) 38