Farkas János László: A meglett ember. Válogatott tanulmányok - Opus. Irodalomelméleti tanulmányok. Új sorozat 18. (Budapest, 2020)
Szemlélet és ihlet. József Attila-tanulmányok
Ez az elv, a tiszta költészet elve a figyelem fókuszát a versre szűkíti, s kirekeszt minden külső körülményt és minden esetleges belső velejárót. Az Arany-verssel való kapcsolat azonban esetünkben éppen nem járulékos és nem külsőleges: a fókuszt a rímre állítottuk, a fényrekeszt leszűkítettük, s az így felfokozott mélységélesség teszi láthatóvá mögötte az előzményt, az Arany-rímet. Egy rím sajátos ízét és jelentését próbáljuk meg ezen az úton jellemezni. A szavakra használatuk ragasztja rá jelentésüket és egyéb minőségeiket. Ha megragadtak rajtuk, nem kell ismernünk eredetüket, hogy felfogjuk őket (s a költő többek között azért költő, hogy különb érzéke legyen a szavak ízéhez). A tudomány-dohány rímen akkor is rajta van az Arany János-i minőség, ha nem nevezzük meg. Egyszerűen azért, mert létezik a magyar nyelv és létezik a magyar költészet folytonossága. Tehátd tudós macskája. A vers, mint ismeretes, egy megtörtént esetből pattant ki, pontosabban egy anekdotából, melyet Aranynak tanártársa, Szilágyi István mint megtörtént esetet mondott el. Arany igazán nem volt az a könnyen író fajta, aki az elébe vetődő tárgyakat vagy benyomásokat hipsz-hopsz versbe varázsolja, de Szilágyi István emlékezése szerint ebben az esetben mégis valami ilyesmi történt. Mi ragadhatta meg Aranyt ebben a kissé lüké históriában? A mindennapi dolgok közt botladozó tudós alakja a tudomány születésével egyidős, és megújuló humorforrás: már az együgyű kis trák szolgálólány jót nevetett Thalészen, aki a csillagokat kémlelve vizesgödörbe esett: az egekbe akar belelátni, csak azt nem veszi észre, ami a lába előtt van. Ezt a pottyanást a hagyomány mindjárt ellensúlyozza egy másik anekdotával, amelyben Thalész megmutatja, hogy ha épp akarja, képes nagyon is profitábilis üzleti vállalkozásban gyümölcsöztetni tudományát.19 Arany tudósa nem kap ilyen kárpótlást, alamuszi szolgája sem az az üde és nevetős leányzó, és egyáltalán, a vers groteszkbe hajló fanyar humora nem olyan, hogy abból végül mégis a tudomány apoteózisa sülhetne ki. De ha a verselés könnyűségére kérdezünk, alighanem másféle toposzok körül kell kereskedni. A versindító négy sor járatos szólásmondásokból terem elő szinte a szemünk láttára. „Nagy pipájú, 19 Platón, Theaitetosz 174a, illetve Arisztotelész, Politika I, 11: 1259a9. József Attila némiképp hasonló kontextusban: „ügyeskedhet, nem fog a macska / egyszerre kint s bent egeret”. 75