Farkas János László: A meglett ember. Válogatott tanulmányok - Opus. Irodalomelméleti tanulmányok. Új sorozat 18. (Budapest, 2020)
Szemlélet és ihlet. József Attila-tanulmányok
elhagyó öreg tanárok emlékeznek, de a következtetések érvénye még így is személytelen.”20 Bizonyos verbális egyezések a kezünkre játszanak, hogy elmondjuk, mi történik a szavakkal a keltezetlen - de vélhetően nyolc évvel később kelt - töredékben. Szavakkal grammatikai történések esnek. „Ha lelked, logikád”: ez a „logika” nem személytelen, hanem egy második személyé, aki azonban értelemszerűen az első személlyel azonos. Az eszmélés aktusa még második személyű, utána mindjárt nemcsak értelme, de grammatikai alakja szerint is az „én” válik a vers alanyává. „Kertemben”: ez nem amaz „elfeledett kert”, ez kimondottan az enyém. A „logikáival azonban az eszmélésben épp az ellenkezője történik: elveszti személyragját, egy kategorikus, személyhez nem kötött érvényű ítélet állítmánya lesz: „a líra: logika”. Ha ezt a kiinduló „lelked, logikád” párhoz viszonyítjuk, akkor lehet mondanivalónk arról is, hogy mi történt a logika korrelátumával: nemcsak a személyrag pattant le róla, hanem maga a szó is kicserélődött, a lélek helyét a líra foglalta el a logika oldalán; pontosabban nem is az oldalán, hanem alanyaként egy ítéletnek, melynek predikátuma a logika, a magában érvényes. A személyessé válás és az érvényessé válás rendeződik egybe az eszmélés alakzatában. Ezt rímjei alakulásán is megfigyelhetjük: logikád-folyik át; érik a-logika. A személyhez kötött logikára olyan ige válaszol, amely megszakítatlan külső mozgást fejez ki; a személytől eloldott, kategorikus alakot olyan ige hívja, amely belülről szerveződő mozgást mond ki, s melynek helyhatározója birtokba vételt és művelést feltételez. A mozgásminták metamorfózisáról szól a vers: a tiszta folytonosság először külső tárgyakon - „dolgokon, egeken” - eltérülve kap alakot, majd ez az alak úgy áll előttünk, hogy a formaadó, a pacemaker a saját lüktetés - „Ver az ér” -, s a kívülről alakító ömlik át egynemű folytonosságba - „visz az ár”. Ezek az alakzatok nem jöhetnének létre, ha a gondolat magában nem volna így tagolva. Ezt a tagoltságot József Attila mint „gondolatritmust” érzékelte és érzékeltette. Amikor a versben a legkülönfélébb nyelvi alakzatokat vélek felfedezni - és preparálni -, akkor a gondolat ritmusának idomait próbálom elemző nyelvre áttéve leírni. Ez még nem a gondolat logikájának a 20 Ady-vízió, in JAÖM3 1958, 20; illetve in JATC1 1995, 160. 77