Farkas János László: A meglett ember. Válogatott tanulmányok - Opus. Irodalomelméleti tanulmányok. Új sorozat 18. (Budapest, 2020)
Veres András: Szerkesztői előszó
Nemcsak a költő némettudását vizsgáztatja, hanem - közvetve - az erről nyilatkozó szakembereket is, akik hitelt adtak különféle legendáknak. Farkas János László 2012. július 27-én hunyt el Budapesten. * Egyetemi éveim elején találkoztam először Farkas János nevével, már meglehetős hírnévnek örvendett a filozófia szakos hallgatók körében. Az évente egyszer megjelenő Tiszta Szívvel című egyetemi lap mindössze három számot ért meg, és ő mindháromban szerepelt. Az 1964. novemberi első számban közölt írása, amely József Attila művészetfilozófiai koncepcióját elemezte, különösen közel állt hozzám. Az 1965 szeptemberében megjelent második számban Húsz óra - húsz év című írásában Sánta Ferenc regényét méltatta, s mintegy ehhez kapcsolódott Kis Jánosnak Az ötödik pecsétről szóló cikke, amely erős kritikával illette e regényt és szembeállította a Húszórdval. A Tiszta Szívvel utolsó, 1966-os, összevont (3-4.) számában Haraszti Miklós vitába szállt velük, minthogy ő nem látott számottevő szemléleti különbséget a két regény között, és mindkettőt szocializmusellenesnek ítélte. Közösen írt válaszában a Farkas-Kis szerzőpár arra hivatkozott, hogy a személyi kultusz negatív ábrázolása nem ellene, hanem inkább segítségére van a szocializmus ügyének. Akkoriban az irodalmi mezben előadott pengeváltásnak nem akármilyen hatása volt a bölcsészkaron, mivel az ott szerveződő - a politikai status quót ortodox alapról támadó - ultrabalos és a tőle radikálisan elhatárolódó reformista álláspont ellentétét reprezentálta. József Attila korábbi kritikai kiadásának Szabolcsi Miklós által sajtó alá rendezett legendás III. kötete, amely elsőként adta közre a költő értekező életművét, már 1958-ban megjelent, de csak a hatvanas évek elején kezdték felismerni jelentőségét. Farkas János Szemlélet és ihlet címmel megjelent tanulmánya a Tiszta Szívvel 1964-es számában az elsők között vette számba az Esztétikai töredékek címmel publikált művészetbölcseleti szövegek újszerű látásmódját, amelyet egyfelől a tartalom és forma kapcsolatának nem-realista crocei koncepciójával állított szembe, másfelől az álrealista, kincstári felfogással. Tanulmányában ekkor még a „realista” terminus jelölte a kívánatosnak képzelt marxista esztétikai orientációt. Megközelítése azokat az interpretációkat előlegezte meg, amelyek a hatvanas-hetvenes években 12