Farkas János László: A meglett ember. Válogatott tanulmányok - Opus. Irodalomelméleti tanulmányok. Új sorozat 18. (Budapest, 2020)
Szemlélet és ihlet. József Attila-tanulmányok
aki viszont a „szellemi tisztaság” nevében a felekezet műveltségét puszta svádának, az igazi életproblémáktól távol esőnek, másodlagosnak ítéli: „a szellemi tisztaság nem is jelentkezhet ignotusi svádában, mivel rendszeresség az egzisztenciában, az egész egzisztencia minden fogához és fokához kapcsolódik”. Mannheim folyvást küszködött azzal, hogy tudásszociológiája nehogy átcsússzon valami elegáns relativizmusba és szubjektivizmusba. A gondolkodás és a megismerés kategóriáinak szociológiai függőségét, a tudás perspektivikus mivoltát ő épp az ellenkező szándékkal igyekezett kimutatni: hogy végül is meg tudja alapozni objektivitásukat és realitásukat. Talán az itt szemlézett tanulmányát is azért tette félre, mert nem érezte úgy, hogy ezt a célba vett átfordulást sikerült megvalósítani. Ez a kétség azonban, függetlenül attól, hogy ő maga érezte-e vagy mennyire érezte, egész publikált életműve felől sem hárítható el. József Attila ítéleteit természetesen nem tekinthetjük teoretikus kritikának, igazságosnak sem, de valaminek nagyon a közepébe talált. Egy idegen ember belép... Vágó Márta 1928. december 11-én írt zaklatott hangú leveléből idézek: „Hallatlan intoleráns, gyűlölködő hangon írsz róla [Mannheimről], munkájáról, teljesen félreérted viccét Ringelnatzzal és Jaspersszal kapcsolatban, nem érted meg a jelentőségét annak a harcnak, amit a történész, az élő emberek, az elnyomott osztályok, a reális igazság és egyáltalán a realitás érdekében mondjuk folytat az irracionális filozófussal, hogy rá kell mutatni, hogy az élet nagy kérdéseire az irracionális válaszokkal megelégedni könnyű az uralkodóosztálynak, de külömben minek magyarázzam ezt, hiszen oly rossz véleményed van a nők szellemi életéről [...].” Mannheim azért jött Pestre, és azért találkozott József Attilával, hogy a család, a „társadalmi felekezet nevében kimondja a verdiktet Márta és Attila ügyében. Emlékezzünk, mit ír Mannheim a contagióról: „egy idegen ember belép a szobánkba, akit azelőtt sohase láttunk [...] egy csapásra, egy bizonyos módon befogadjuk magunkba egész lényét [...]”. S most tegyük mellé, amit József Attila ír e tárgyhoz akaratlanul és ad hominem hozzászólva: „Mannheimre vonatkozóan még 124