Farkas János László: A meglett ember. Válogatott tanulmányok - Opus. Irodalomelméleti tanulmányok. Új sorozat 18. (Budapest, 2020)
Szemlélet és ihlet. József Attila-tanulmányok
József Attilának természetesen alaposan ki volt hegyezve a hallása arra, hogy az írásmódból kihallja a gondolkodási stílus belső csavarait. Korai pamfletjeiben maga is bőven él a radikális publicisztika efféle alakzataival. És maga is fogalmazott egy kiáltványt: a Bartha Miklós Társaság felhívását: „Ki a faluba”. Tudjuk, hogy a szöveget eredetileg Fábián Dániel írta, és József Attila csak mintegy áttette kiáltványba, egy olyan mozgósító, képzeletet megmozgató stílusba, amely az eredeti szövegnek egyáltalán nem volt a sajátja. Népi expreszszionizmusnak nevezhetjük, s legközelebbi mintáját alighanem Szabó Dezsőnél találhatjuk meg. De az indításban én felismerni vélek egy további szándékot: éppen a Kommunista kiáltvány hangütését eltalálni, magyarra és Bartha Miklós Társaságra áthangszerelve. „Kísértet járja be Európát...” - „Lángtarajú kakas ugrott a gyepre...” Felismerhetjük a „vörös kakas”, a tűzvész, a gyújtogatás népnyelvi metaforáját, mintegy a parasztforradalom fenyegető rémének megidézéseként. Tovább is folytathatjuk az értelmezést ezen a nyomvonalon: „Ki a gyepre!”, értsd: bírókra!5 De azt hiszem, nem tesszük jól, ha ezeket az elemeket tárgyiasan szemlélhető képpé akarjuk összeállítani. Alkalmasabb szó itt a népi szürrealizmus, mert inkább egy metaforikus síkra kell ráérezni - talán a vörös és a zöld kontrasztjára, egy olyan indulat megjelenítéseként, amely átdereng olyan autentikus sorokon is, mint: „Halált hozó fű terem / gyönyörűszép szivemen”, vagy akár ebben: „Klárisok a nyakadon, / Békafejek a tavon”. Nem állítom, hogy ez az egyetlen lehetséges olvasat, de a meghatározatlanság maga is hozzátartozik ehhez a népi szürrealizmushoz. Prózába áttéve azonban van ebben valami forszírozottság, valami olyan kimódoltság, amely rányomja bélyegét József Attila korai értekező írásaira, akár tiszta absztrakciókra tör, akár absztrakcióit valamiféle ízanyagokkal próbálja emészthetőbbé tenni. Ez egyáltalán nem szokatlan fiatal értekezőktől. A Kosztolányi- vagy a Hatvány Bertalan-recenzió, vagy épp a Szerkesztői üzenet prózájától távol állnak az ilyen stiláris vagy gondolati kilengések. Mindez nem teszi fölöslegessé, hogy ebben a kiegyensúlyozott, letisztult eszközökkel és átlátszó világossággal megfogalmazott szö5 O. Nagy Gábor, Magyar szólások e's közmondások, Budapest, Gondolat Kiadó, 1982, 249. 130