Farkas János László: A meglett ember. Válogatott tanulmányok - Opus. Irodalomelméleti tanulmányok. Új sorozat 18. (Budapest, 2020)
Veres András: Szerkesztői előszó
meritumait közszemlére bocsássák. A szókimondó, trágár nyelv is megbotránkozást keltett - Farkas János elsőként éppen ehhez fűz megfontolandó észrevételeket. De őt elsősorban a József Attila-versek megértését segítő-tisztázó szándék vezeti, így próbálja megfejteni a Levegőt! című vers záró sorainak vagy - egy másik tanulmányában (Logika, de, 1999) - a Ha lelked, logikád kezdetű töredék és (egy füst alatt) az iEszmélet negyedik és utolsó versszakának jelentését. Nemcsak meghökkentően eredeti értelmezéseivel ment szembe a szakirodalomban található magyarázatokkal, hanem a játékba hozott filozófiai és költészeti párhuzamokkal is. Az Eszméiét hatodik strófájával olyan Ady-verseket társított, amelyekre senki nem gondolt korábban, nem is beszélve Arany János A tudós macskája című verséről, amelynek rímelését joggal hozta összefüggésbe „A Ura: logika; de nem tudomány” ismert sorával. (Ehhez képest már nem is annyira meglepő, hogy az utóbbi elemzésébe magától értetődően vonta be Kantot és Hegelt.) Az, hogy a költő fontos ösztönzéseket kapott Bergsontól és Pauler Ákostól, már korábban is ismeretes volt a József Attila-kutatók előtt, de Farkas János széles körű tudása kellett hozzá, hogy pontos képet kapjunk az „eszmélet” bergsoni fogalmának hátteréről, vagy hogy kiderüljön: Pauler a korabeli magyar filozófiában egyedülállóan tájékozott volt ugyan a modern logika fejleményeiben, de „ezek megértésében és alkalmazásában tökéletesen csődöt mondott, és szakmai vagy technikai értelemben logikusként teljesen inkompetensnek mutatkozott”. Farkas János elemzéseit különösen vonzóvá teszi, hogy az olvasót szinte a krimihez hasonló izgalommal vonja be a szövegek megfejtésének folyamatába, egyik feladványtól halad a másik felé, s a válaszokból csaknem mindig újabb kérdések következnek. Mintha a József Attila-féle láncszerű szerkezet kísértene az ő írásaiban is, a gondolatmenetet gyakran asszociációk lendítik tovább, amelyekről nem mindig lehet tudni, hogy hová, merre vezetnek. írásainak műfaja valamiképp köztes terület az esszé és a tanulmány között: rendszerint egy-egy kérdést jár körül, az esszé szabadságával élve, de szigorú önfegyelemmel ragaszkodva tárgyához, s nem mulasztja el, hogy jegyzetekkel pontosítsa és igazítsa útba a szakembereket is. A problémákra kihegyezett látásmódjából fakad, hogy Farkas szívesen (sőt makacsul) vissza-visszatér az őt foglalkoztató szöve14