Farkas János László: A meglett ember. Válogatott tanulmányok - Opus. Irodalomelméleti tanulmányok. Új sorozat 18. (Budapest, 2020)
Szemlélet és ihlet. József Attila-tanulmányok
csak - csak? - annyiban különbözik e patinás bölcsességmondástól, hogy nem akar tudni olyan lélekrészről, amely mentesül e törvény alól. Mint ahogy arról sem, hogy az egyéni vagy az általános életben működne bármiféle „tökéletesedési ösztön”. Ezzel a halhatatlanság felvilágosult pótszerét, a haladáshitet is kiiktatja a játékból. A progresszív fejlődésnek nem a lehetőségét zárja ki, értékét meg egyenesen igenli, de szükségszerűségével nem akarja áltatni magát, azzal, hogy egyetemes törvényekben garanciánk volna rá. Az egyetemes törvény a regressziót írja elő, a progresszió, ha előáll, sajátos körülmények összjátékából és különös törvények kombinációjából magyarázható. Ez a magyarázási stratégia nem egyéb, mint a darwini evolúciós elmélet summája, Freudnál a szellemi életformákra is kiterjesztve. És úgy látom, hogy - mellőzve most az egyébként nem elhanyagolható részleteket - József Attila is erről az álláspontról szemlélődik.50 (Felemelkedés és alászállás) Schmitt Jenő tanításainak ismertetését ott hagytam félbe, ahol kifejti, hogy a belvilág élettényeinek „két fő alakja „Ha már meg kell halni [...], úgy szívesebben esünk áldozatul egy könyörtelen természeti törvénynek, a fenséges Antinkénak, mint egy véletlennek, mely talán még elkerülhető volna.” (78. - Kiemelés tőlem - F.J. L.) Nem szándékozom belemenni annak a koncepciónak részleteibe, amelynek kontextusában az idézett megállapítások olvashatók, sem abba, hogy a József Attila-féle „ösztönök dialektikája” hogy viszonyul a freudi „metapszichológiai” ösztöntanhoz. Egyvalamit azonban fontosnak tartok kiemelni: hogy mind Freud, mind József Attila felfogása szerint itt természettörvényről van szó, és kimondása a természettudomány illetékességébe tartozik. 50 Nem értek egyet Lengyel András értelmezésével: „Azaz van, létezik »törvény«, amely a »dadogó« létről tiszta, szabatos felvilágosítást adhat” - írja az Ódáról, és az Eszméletből ennek visszavonását olvassa ki: „Azaz, a törvény, melynek »tiszta beszédnek« kellene lennie, mindig meghibásodik, nem képes betölteni eredendő szerepét. Lényege vész el.” (Lengyel András, i. ni., 19, 20.) De vajon amit a lét dadog, és amit a törvény szabatosan kimond, ugyanaz? Elvégre nemcsak az artikuláció fokában, de a tartalomban, a tárgyban is lehet különbség. Freud hivatkozott tanulmányát szabad legyen így summázni: a tökéletesedésre nincs törvény, de tökéletesedés van. Freud egy Rückert-idézettel zárja tanulmányát: „Érd el sántikálva, ha nem tudsz repülni, /[...]/ Úgymond az írás is: bicegni nem szégyen.” 160