Farkas János László: A meglett ember. Válogatott tanulmányok - Opus. Irodalomelméleti tanulmányok. Új sorozat 18. (Budapest, 2020)
Szemlélet és ihlet. József Attila-tanulmányok
De megkockáztatom, hogy József Attila magát az alapvető vitakérdést sem úgy olvasta, ahogy Lenin vagy akár a machista bolsevikok értették. A materialisták, így szól a Berkeley-Mach-féle érv, érzeteink alapjául az anyagot teszik meg, tudásunk alapjául pedig az érzeteket. Arról tehát, hogy mi az anyag önmagában, semmit sem tudhatunk érzeteinktől függetlenül, mint ahogy azt sem tudhatjuk, hogy létezik-e egyáltalán. Vagyis a materialisták anyaga, amelyet ők valami valóságos, testi szubsztanciának hirdetnek, valójában annak szöges ellentéte: egy megfoghatatlan, testetlen metafizikai absztrakció. A materialisták alapelve tehát az antimaterialista érv szerint „valami ismeretlen..., egy semmi”. A Materializmus és empiriokriticizmus ennek az érvnek a megdöntésére és a materialista felfogás pozitív kifejtésére íródott. Hogy ez mennyire sikerült, más kérdés, megvitatásának nem itt van a helye. De ha már szóba került, annyit megállapíthatunk, hogy a lefordított részlet kizárólag a megdöntendő érv kifejtését tartalmazza, még utalás sincs benne a kifejtendő ellenérvekre vagy pozitív tételekre. Hiba volna ebből a tényből bármilyen következtetést levonni, már azon túl, hogy József Attila nem bajlódott volna a fordítással, ha a benne foglaltakat nem találja valamiért érdekesnek. És ennek kapcsán helyénvaló lehet felidézni egy korábbra datált, sok változatban megírt fejtegetését, melynek summája minden változatban: „A dolog állaga a nemlét.”15 Ez a tétel pedig egy olyan gondolatmenet eredménye, amely rokon szerkezetű az antimaterialista érvvel. És ha belegondolunk, az eredményül kapott tétel tartalma nemigen különbözik attól, amire az antimaterialista érv jut: hogy ugyanis a közvetlen szemlélet mögé gondolt szubsztancia „egy semmi [ein Nichts]” - ha úgy tetszik, „nemlét”. A két szó ugyanazt jelenti - és jelentésük gyökeresen más a fenomenalista-pozitivista, illetve a platonizáló-dialektikus beszédmód szerint. A jelenségek „mögött” nincs semmi, mondja az egyik - van mögöttük valami alapvető, mondja a másik, nevezetesen a semmi. A szubsztanciális nemlétet József Attila eredetileg nem anyagi természetűnek gondolta el, amikor pedig tételesen marxista lett, nem adta föl, hanem megpróbálta összehozni a két dolgot - és a freudizmustól 15 JATC1 1995, 41, 45, 48, 70. Utóbbi helyen így: „A dolog állaga (substanda) a nemlét.” 198