Farkas János László: A meglett ember. Válogatott tanulmányok - Opus. Irodalomelméleti tanulmányok. Új sorozat 18. (Budapest, 2020)
Szemlélet és ihlet. József Attila-tanulmányok
Ezt a szöveget sem tekinthetjük többnek, mint nyersfordításnak, ráadásul ez esetben a lefordítandó szöveg maga is nyers. Ez a körülmény nem könnyíti meg a fordítást, amely azonban ennek ellenére határozottan kiforrottabb munkának hat. Mondhatnám, gyakorlottabb kézre vall, de ez azt implikálná, hogy időben később készült, amit azért egyéb megerősítő adat híján nem vehetünk készpénznek. A különbséget magyarázhatja az is, és inkább ezt emelném ki, hogy ez a szöveg jobban kézre állt József Attilának, otthonosabban mozgott a benne megfogalmazott gondolatok között. Mindenesetre úgy látom, ebben a fordításban kevesebb a megoldatlanság, a hiba vagy bizonytalanság. Van azonban egy hely, ahol az olvasó az eredeti ismerete nélkül is furcsálkodva felkapja a fejét, sőt akkor csak igazán. A szöveg vége felé ebbe a mondatba botlunk: „Az idealizmus pápaságot jelent”, és utána több változatban is viszszatér ez a különös állítás. Ráadásul már először is úgy bukkan föl, mint magától értetődő igazság, holott nemhogy nem az, de tökéletes értelmetlenség, tücsök és bogár. A Lenin-szöveg standard magyar fordítása szerint az idealizmus „papi maszlag” vagy „papi butítás”, ami mai fülnek elég riasztó hangzású, de legalább érthető (Lenin javára legyen mondva, hogy e helyen ő épp valamelyest differenciáltabb megközelítéssel próbálkozik). A német szövegben József Attila a „Pfaffentum” szót olvasta - talán összekeverte a pápaságot jelentő „Papsttum”-mal. De akkor is, hogy gondolhatta, hogy ennek így bármi értelme van? Persze, aki helyesen érti a német szót, még nincs túl a nehezén, mert elég bajos jó magyar megfelelőt találni. Lehet, hogy József Attila helyesen értette, és ezt találta. Akkor megint az előző kérdés merül föl. Szabad legyen itt egy kis terminustörténeti kitérőt tennem. A „Pfaffe” papot jelent, de az újabb kori köznyelvben egyértelmű pejoratív mellékzöngével (a német-magyar szótár első helyen a „csuhás” szóval fordítja), és ennek megfelelően a „Pfaffentum” a papi testület vagy a papi szellem rossz fajtáját jelenti. Ez a mellékjelentés a reformáció korának disputáiban ragadt a szóhoz, és végül is nem lehet kizárni, hogy József Attilát ez a szál vezette a „pápaságához, bár ez nem több merő találgatásnál. A német filozófiai diskurzusba Kant vezette be a terminust, a felvilágosult észvallás szellemében: „Vom Pfaffentum als einem Regiment im Afterdienst des guten 201