Farkas János László: A meglett ember. Válogatott tanulmányok - Opus. Irodalomelméleti tanulmányok. Új sorozat 18. (Budapest, 2020)
Szemlélet és ihlet. József Attila-tanulmányok
mint költői kép lehetetlen volna, de azt igen, hogy József Attila nem ezt írta meg. Hogy szerintem mit, arra mindjárt rátérek, de előbb arról, hogy a vers zárlatához kapcsolódó befolyásos értelmezések túlnyomó többsége, talán egyetlen kivétellel, egészen a közelmúltig ezt az „én-sokszorosító” vizuális megjelenítést vette alapul.31 A különbségek abban jelentkeztek, ahogy e kép jelentését, mélyebb értelmét megfejteni igyekeztek. Fejtő Ferenc egy Buddha-legendát idézett fel, Szabolcsi Miklós szerint a személyiségsokszorozás hegeli gondolat.32 Én ugyan nem látom, miért volna az, de Szabolcsi a Hegel-hivatkozással vélhetőleg csak arra akart célozni, amire Fejtő a Buddha-legendával: hogy a verszáró kép egyfajta énkitágítást jelent. Kulcsár Szabó Ernő épp ellenkezőleg, az én következetes beszűkítését olvassa ki a versből, mely azzal végződik, hogy az én-sokszorosításban a személyiség fix középpontja is szétszóródik, radikálisan dekonstruálva ezáltal a személyiség integritásának „humánideológiai” eszméjét.33 De valóban helyesen, valóban szöveghűen jelenítjük meg magunknak az Eszmélet zárlatában adott leírást, ha tárgyát (aki egyben a leírás alanya is: magát írja le) a vonatablakba, a vasúti kupén belülre képzeljük? És válaszom egyértelmű nem. A „fülke-fény” metafora csakugyan visszautal a vonatra, de ez csak szemléleti anyagát minősíti. Referenciáját közvetlen szövegkörnyezete egyértelműen megadja: a metafora nem a vonatablakok, hanem a nappalok sorozatára értendő. Márpedig ahhoz, hogy az egymásra következő nappalok mindegyikében benne álljak, nem szükséges, hogy több példány legyen belőlem. Elég, ha egy és ugyanaz vagyok.34 81 A kivétel Szuromi Lajos: „A fényes ablakok (fülke-fények) mindegyike rávetül a mozdíthatatlan nyugalommal álló s közben könyöklő költőre.” Szuromi Laj os, József A tùia: Eszmélet, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1977,109-110. Vagyis a fülkefényeket ő is azonosítja a vonatablakokkal, de szerinte a megfigyelő nem a vonatablakokban, hanem a vonatablakok fényében áll. 32 Fejtő Ferenc, József Attila költészete, Szép Szó, 1938, 6. kötet, 68-89 (reprint: Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1987); Szabolcsi Miklós, A verselemzés kérdéseihez, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1968, 59-60. 33 Vö. Kulcsár Szabó Ernő, Irodalom és hermeneutika, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2000, különösen 143-145, valamint a „Szétterült ütem hálóján” című tanulmány. 34 Ezt az értelmezést, melynek magva, hogy a „fülke-fények” szöveghű olvasatban a „nappalokéra, s így egy időbeli sorozatra vonatkoznak, először a 210