Farkas János László: A meglett ember. Válogatott tanulmányok - Opus. Irodalomelméleti tanulmányok. Új sorozat 18. (Budapest, 2020)
Szemlélet és ihlet. József Attila-tanulmányok
Attila azért bírálja Crocét, mert ő csak a visszaminősített, a szemlélettől (= intuíciótól) minősített formát vizsgálja. József Attila tehát nem tagadja a Croce elemezte tartalom-forma viszony meglétét, de csak mint alárendelt, másodlagos mozzanatot tárgyalja. Az intuíció, a szemlélet - közvetlen megismerés. A szemléleti minősítés tehát nem más, mint a formaelemek közvetlen tartalma, az egyes formaelemek közvetlen jelentése. A műről nyert intuíció tehát nem más, mint az egyes formakvantumok jelentésének felfogása. József Attila ugyanis látja: egy Croce-bírálatnak nem lehet kiinduló alapja csupán az, hogy a formának igenis van tartalma. Ezt nyilván Croce sem tagadná, csak azt mondaná: a tartalmat csak a formán át foghatjuk fel, amilyen a forma, olyan a tartalom, tehát a kettő ugyanaz. A kérdés tehát így merül fel: mi az objektív alapunk arra, hogy a tartalmat és a formát gondolatban különválasszuk. A közvetlen jelentés, a szemléleti tartalom síkján erre valóban nincs alapunk, épp a közvetlen egybeesés miatt. József Attila tételében a kétféle minősítés megkülönböztetése mögött kétféle tartalom megkülönböztetése húzódik meg. Az „előreható minősítés az ihlet minősítése”, amely azt jelenti, hogy az ihlet létrehozza a formát, hogy „azután, de csak azután kitöltse”.3 Azaz a tartalom, az in JATC 2018,127. Korábbi változatban: „az alaknak kettős minősége van: minősíti saját léte és minősíti, vagyhogy úgy mondjam, visszaminősíti létével szemléletünk”. Esztétikai töredékek, in JAÖM3 1958, 230; illetve Ihlet és nemzet [24][... juttathat el a művészet], in JATC1 1995, 88. József Attila művészetbölcseletének egyik alapvető megállapítása ez, melyet többször megismétel, melyre többször hivatkozik. - A szerk. 3 Már az is, hogy József Attila megfelelteti egymásnak az ihlet és a művészet fogalmát, azt jelzi, hogy a műalkotást (és a legkisebb elemét, a szót is) egyfelől megbonthatatlan teljességként, a művésziség minőségét képviselő, másfelől a keletkezését (teremtését) kifejező-megtartó entitásként fogja fel: „a műalkotás tiszta szellemiségnek, az ihletnek dologbeli (művészetbeli) léte megszűnik dologbeli lét lenni, továbbra is az a dologelőtti lét marad, mint tevékenység, amely a kiválasztott valóságrészből teljes valóságot alkotott, hogy azt azután, de csak azután, kitölthesse. A világ mint a valóságelemek egységes teljessége, valóságmögötti tény, az ihlet mint a teljes valóságnyivá növesztett valóságölő valóságelem részeinek egységes teljessége, valóság előtti tény'.’ Lásd Esztétikai töredékek, in JAOM3 1958, 245. Farkas János László itt ehhez a gondolatmenethez 25