Farkas János László: A meglett ember. Válogatott tanulmányok - Opus. Irodalomelméleti tanulmányok. Új sorozat 18. (Budapest, 2020)
Szemlélet és ihlet. József Attila-tanulmányok
Mindenesetre vannak segédletek, amelyek elég semlegesek, és nem adnak tisztességtelen előnyt. Például a szótárak. És itt nem kis meglepetés ért. Felütöttem az értelmező szótárt, ellenőrizni akarván, helyesen értem-e a „kaláris” szót, amely elvégre is szókincsem margóján húzódik meg. Jogom van-e kihallani a verskezdetből, amit leírtam? Több definíciót is találtam a szóra. Az első: „Korábból vagy ennek utánzatából készült füzér, nyaklánc.” A szótár népnyelvinek minősíti használatát, így megerősít, hogy jól éreztem rá a szó értelmére. De csak a felszínére. Én a kalárist csak amolyan vásári gyöngysornak gondoltam mindig, s meg se fordult a fejemben a szó kapcsolata a korallal. (Akit aztán megkérdeztem, mind így volt vele.) Pedig az etimológiai rokonság ma is jól kivehető: a „kalárisában most már könnyen felismerjük a „korall” hangátvetéses alakpárját. A közös ős a latin „corallium”, amely a honi latinban „coraliis” alakban volt használatos; a „kláris” pedig szótagrövidüléssel jön a „kalárisából. így a szó nem is eredendő népi átvétel, hanem afféle gesunkenes Kulturgut; olyan szó, amelyben találkozik régiség és népiség; amelyet fenn vettek át és használtak, hogy aztán lent őrződjék.4 A szóban, fedeztem fel ámulva, elő van rajzolva ama bizonyos magához lerántó mozdulatnak a pályája! 4 Idekívánkozik, amit ez ügyben 1930-ban írt a „lesüllyedt kultúrjavak” elmélete, illetve annak a Szekfű-féle Magyar Szemle képviselte felfogása ellen: „Igaz, hogy a kultúrréteg miséi - írja József Attila ironikusan - valóban szolgáltattak népünknek anyagot. így lett a »vobiscum« szóból - ige: bóbiskolni - a »gesunkenes Kulturgut« magyar elméletének dicsőségére.” (Magyar Mű és Labanc Szemle, in JAÖM3 1958, 67.) Az elméletet eredeti, naumanni formájában kész elfogadni, mert az is számol azzal, hogy „a nép csak akkor vesz át valamit, amikor az már gazdátlanná, a létrehozó kultúrréteg számára értéktelenné válik. Átvévén azonban új értékkel telíti, lebecsülni tehát még az átvett formákon munkálkodó népi erőket sem lehet.” (Uo., 69.) - Nem tudom, a fenti szófejtést József Attila honnan merítette, de eszünkbe juttat egy verset, amelyet a KlárisokkA egy időben, egy élménykörből (1928 nyara, ürömhegyi kirándulások Mártával) írt: „Sok gondom közt veled vesződöm, /bóbiskós szántón mérgelődöm”. Csábító feltételezni, hogy József Attila már ekkor ismerte a „vobiscum”-os megfeleltetést; ez jól magyarázná a különös képzésű „bóbiskós” szó születését. Akkor pedig a „klárisok”-hoz bízvást hozzágondolhatunk némi tudós ismeretet a latin jövevényszavakról. 36