Farkas János László: A meglett ember. Válogatott tanulmányok - Opus. Irodalomelméleti tanulmányok. Új sorozat 18. (Budapest, 2020)
Tverdota György: Farkas János László József Attila-tanulmányai
marxista filozófiából. Aki ismeri ezt a képzési modellt, tudja, hogy ez jó esetben a felvilágosodás gondolkodóinak és a német klasszikus filozófia mestereinek az ismeretét is jelentette egyúttal. Ugyanakkor az újabb értelmiségi nemzedékek, amelyekhez ő is tartozott, ezt a bölcseleti hagyatékot egyre szabadabban, egyre kritikusabban értelmezték. A modern polgári gondolkodás fejleményei egyre nagyobb mértékben befolyásolták a marxi örökségről alkotott képüket. Megvallom, a gondolkodás egyetemessége elérésének legfőbb zálogát most is ebben a kettősségben látom: marxista tájékozódással (mögötte a klasszikus német filozófia ismeretével) rendelkezni, és kritikusnak (de nem elutasítónak) lenni a marxi tanok mai érvényességét illetően, komolyan venni a bölcselet újabb törekvéseit. Farkas János ezen a két erőteljes lábon állva nézett körül a világban. És ez majdnem szükségszerűen azt is jelentette, hogy érdeklődésének centrumába József Attila költészete és gondolati teljesítménye került. Filozófiai képzettségéből eredt, hogy József Attila életművéhez először eszmetörténészként közelített. Legkorábbi ilyen, általam megismert írása egyetemi szakdolgozata, amelyből egy korabeli, egyetemi hallgatók által szerkesztett periodika, a Tiszta Szívvel 1964-ben tett közzé szemelvényeket. Ebben az időszakban a figyelem középpontjába az Irodalom, és szocializmus került, amely (már a címe miatt is) szocialista esztétikát ígért, de üdítően eltért az akkoriban hegemón, de az irodalomértők által sivárnak megtapasztalt tükrözésesztétikáktól. Gyertyán Ervin, Forgács László, Bori Imre, Somlyó György és sokan mások próbálták megfejteni ennek az írásnak és általában József Attila művészetbölcseleti gondolkodásának rejtélyeit. Még éveknek kellett eltelnie ahhoz, hogy az értelmezés megszabaduljon olyan téves előfeltevésektől, amelyekben Farkas János is osztozott, és birtokába jusson azoknak a filológiai belátásoknak, amelyek megnyitották az utat József Attila tényleges gondolati fejlődésének megértése előtt. Ebben az ifjúkori, diplomamunkából lett publikációban azonban a szerző már megmutatta oroszlánkörmeit. A crocei és a József Attila-i tartalom és forma viszony finom és mélyre hatoló elemzésével továbblépett a kortárs értelmezések horizontján. Megsejtette, bár bizonyítani még nem tudta, hogy a művészetbölcseleti fő műként számontartott Esztétikai töredékek nem kései munka, hanem az Irodalom és szocializmussal lényegében egyidejű gondolati szintet képvisel. 422