Farkas János László: A meglett ember. Válogatott tanulmányok - Opus. Irodalomelméleti tanulmányok. Új sorozat 18. (Budapest, 2020)
Tverdota György: Farkas János László József Attila-tanulmányai
Bízvást ráhagyhatjuk az olvasóra, hogy vegyen részt ebben a különös szellemi Odüsszeiában. Fontosnak tartjuk ugyanakkor külön is felhívni a figyelmet a szerző néhány olyan eredményére, amellyel döntő módon befolyásolta a József Attila-kutatás irányát. Elsőként a Testet öltött érv egyik nagy felismerését emeljük ki, bár a kötet tanulmányai között tapasztalunk kisebb-nagyobb átfedéseket, tehát az itt legrészletesebben kifejtett gondolatokkal rövidebben más írásban is találkozunk. Farkas János az, aki először foglalkozott érdemben azzal a szellemi kapcsolattal, amely József Attilát a magyar filozófiatörténet egy különös alakjához, Schmitt Jenő Henrikhez fűzte. A felfedezés jelentőségét az adja, hogy a proletárlírikusként elkönyvelt költőnek a szakirodalom - némileg gépiesen - egész pályájára, már a pályakezdés éveire is kiterjesztette a szocialista, marxista minősítést. Eljött az ideje, hogy megszabaduljunk ettől a sommás, leegyszerűsítő, sablonos beidegzettségtől. A német gondolkodástörténetben, a klasszikus német filozófiát követő időszak történetében is alapos jártassággal rendelkező szerző felfigyelt a költő neoplatonista, a gnoszticizmussal való szellemi érintkezés gyanúját felkeltő megnyilatkozásaira, és utánajárt, honnan eredhetnek az ilyen párhuzamok. Ennek során tőlem is érdeklődött. Én azonban nem sok fantáziát láttam abban, hogy ilyen irányban keressem a költő forrásait. így aztán fel is kerültem János barátomnak a kérdésnek kevés figyelmet szentelő kutatókról készített listájára, mint Pilátus a Krédóba. A Testet öltött érv aztán megtérített. A Schmitt Jenő Henrik filozófiájának nyomait a Téli éjszakában kimutató, a vele való párbeszédet az Eszméletben vagy az Ódában feltételező gondolatok meggyőztek arról, hogy a magyar gondolkodástörténet epizódfigurájaként kezelt német-magyar filozófus valóban hathatósan befolyásolta a magyar költő gondolkodását. Az már külön érdekessége a történetnek, hogy Farkas János a mélyfúrásos módszerrel eljárva, az érett József Attila költészetét szembesítette a filozófus tanításaival, amikor a költő már leginkább perelt egykor követett mestere nézeteivel. A magamfajta szabályos filológusként a kérdést úgy tettem föl: mikor alakulhatott ki ez a szellemi kapcsolat a filozófus és a költő között, és meddig tartott a gnosztikus filozófus befolyása? A kérdés összekapcsolódott egy másik problémával. Schmitt Jenő Henrik a magyar „ideális anarchizmus” apostola volt. 427