Farkas János László: A meglett ember. Válogatott tanulmányok - Opus. Irodalomelméleti tanulmányok. Új sorozat 18. (Budapest, 2020)
Tverdota György: Farkas János László József Attila-tanulmányai
József Attila egyik levelében, visszatekintve ifjúkorára, ideális anarchistának vallotta magát. A kérdés történeti feltárása érdekében tehát a fókuszt az érett költészetről át kellett helyezni a pályakezdés éveire. József Attila 1923-1925 között lehetett az ideális anarchizmus (egyfajta magyar tolsztojánizmus) híve, és ekkor lehetett nyitott a gnosztikus filozófus tanai iránt. A versek, amelyekben ennek nyomait kutatni érdemes, a Lázadó Krisztus, A Kozmosz éneke, A legutolsó harcos, a Tanítások lehettek. Nietzsche Zarathustraja is Schmitt Jenő értelmezésében juthatott el a fiatal költőhöz. Az érett korszak nagy verseiben felismerhető párbeszéd Schmitt Jenő tanaival ennek az elsődleges korszaknak a továbbgyűrűző következménye lehetett. Hogy a kérdést Farkas János az időbeli kései fejleményeknél ragadta meg, semmit sem von le abból az érdeméből, hogy József Attila ifjúkori anarchizmusának felfejtése voltaképpen az ő kezdeményezésének köszönhető. Farkas János egy másik írásában a szövegértelmezések köréből kilépve számára szokatlan terepre tette be a lábát: József Attila életrajzának egyik epizódját, a Vágó Mártával való szerelmi kapcsolatának alakulását vette szemügyre, szemléltetve, hogyan működik egy filozófus az életrajzírás tartományában. Vállalkozása persze korántsem valamilyen, számára ismeretlen színtér meghódítására tett kísérlet volt. Ismeretes, hogy Mártának a költőtől való eltávolításában a Vágó család rokona és jóbarátja, Mannheim Károly vállalt szerepet. A költő védekezése és ellentámadása a szerelmi játszmában ezért a nemzetközi hírű szociológussal folytatott viadalt is magába foglalta. így került összefüggésbe a szocialista költészet klasszikusa, aki a szabadon lebegő értelmiségi egyik mintapéldánya volt, és a modern polgári szociológia nagy alakja anélkül, hogy egymás útjának egyszeri kereszteződésén túl működésük közös tartományban helyezkedett volna el. Farkas János elmélkedése József Attilának a Vágó Mártával folytatott levelezésében támadó éllel használt „társadalmi felekezet” jelzős szerkezete körül forog, és ennek során rendkívül tanulságosan szembesíti egymással a kor értelmiségét foglalkoztató kérdésekről eltérően, de sok szempontból párhuzamosan gondolkodó két kiválóság által vallott nézeteket. Példát mutat arra, hogyan lehet a puszta életrajzi szintű leírást felemelni a gondolkodástörténet magasabb régióiba. Végül Farkas János egy kiemelkedő filológiai teljesítményére, a Fordította József Attila című írásra hívom föl a figyelmet. A tanulmány a 428