Farkas János László: A meglett ember. Válogatott tanulmányok - Opus. Irodalomelméleti tanulmányok. Új sorozat 18. (Budapest, 2020)
Szemlélet és ihlet. József Attila-tanulmányok
e versszak metaforikus anyagában több az Ady, mint Marx és Freud együttvéve. Hogy az egyezéseket tudatos rágondolás hozta-e létre, az nehezen eldönthető, de túl erősek, hogysem figyelmen kívül lehetne hagyni őket. Lehet, hogy nem személy szerint Adynak szól a kihívás, amelyet az Eszmélet formuláz, de egy paradigmatikus magyar költői magatartásnak bizonyosan, melyet sok elemben Ady képviselt hiteles módon. De az Eszmélet nem polémia: egyszerűen odaállítja elénk az átfogalmazott paradigmát. S ha arra gondolunk, hogyd szétszóródás előtt a maga Dávid királyos motívumával - „S még a Templomot sem építettük föl” - a „magyar radikalizmus” zsoltárának számított, a magyarság Trianon utáni egzisztenciális szituációjának profetikus kivetítéseként,16 akkor még világosabbá lesz, hogy az ideológiai tantételek a legutolsó helyen állnak mindazok között, amikre e nyolc sorból kilátás nyílik. Hogy a transzcendenciának az a kemény elutasítása, amelyet e versből kiolvashatunk, támaszkodik Freudra is, Marxra is, az nyilvánvaló. Hogy a prófétaság megtagadása is, az már kevésbé. Ez ő és csak ő: az eszmélő József Attila. De ez sem mint költői szerep érdekli, hanem mint a világban létezés méltó és igaz módja. A rejtett blaszfémia célja egyáltalán nem a szentség lerántása, hanem fájdalmas erőfeszítés, hogy a szenvedésből kiemeljen valami igazit, ami magában megáll. „Sebed a világ” - jogunk van arra, hogy Krisztus szenvedéstörténetére gondoljunk, amelyet József Attila a maga életével újraél17 anélkül, hogy Isten fiának vagy Fiúistennek akarna méletnek nemcsak itt tárgyalt, hanem egy másik szakasza is idevonható: „ki tudja, hogy az életet / halálra ráadásul kapja”. - A „ráadás”-sal kapcsolatban pedig hadd idézzek egy Ady-rímet, amelyet József Attila felhasznál egy későbbi versében: „És te vagy a szép, fényes ráadás / S az áradás / Kicsap a virágos rétekre.” (Minden nagy megújhodottságom). Vö. József Attilánál: „Mert a mindenség ráadás csak / az élet mint az áradás csap / a halál partszegélyein / túl...” (Flórának). 16 A mintát Németh Lászlótól vettem. Vö. például Agonizáló irodalom, in Uó, Megmentett gondolatok, Budapest, Magvető Kiadó, 1975, 470-471. 17 „[...] aki által nékem megfeszíttetett a világ, és én is a világnak.” (Gál 6, 14.) - Egy másik hely az Eszméletben, amely eszünkbe juttathatja a golgotajárást: „nem tudok mást, mint szeretni / görnyedve terheim alatt.” Vö. a Lázadó Krisztusban : „és már egy nagy, sajgó gerinc vagyok - / sokat görnyed58