Farkas János László: A meglett ember. Válogatott tanulmányok - Opus. Irodalomelméleti tanulmányok. Új sorozat 18. (Budapest, 2020)

Szemlélet és ihlet. József Attila-tanulmányok

lút kitaszítottja ő. Formátlanságát proletár mivoltából származtatja. A proletár valami egészen alaktalan, híg emberfajta; akiben egy kis vér van, csak kiküzd magának valami szilárdabb meghatározást: előmunkás lesz, kisiparos, valaki. A proletár: senki. József Attila per­sze költő, és Móricz Zsigmond keresi benne azt az „őserőt”, amely nyomorult proletárlétéből kiemelte, zsenijét érvényesülésre vitte. És csalódottan veszi tudomásul, hogy még ez se, még ebben is egy nyo­morult véletlen volt a meghatározó: nővére házassága. De ott is csak szegény rokonként tartották. „Az ő élete kireperálhatatlannak látszott előtte, már akkor is. Ener­gia-készletét a proletársors emésztette föl, már semmije se maradt, csak költői zsenije..A Móricz Zsigmondnak tett gyónás „tehetetlen apellálás lett, már nem hozzám: önmagához. Az istenhez. Ahhoz, aki Nincs, s kellene, hogy Légyen”.19 Ezek a sorok, tudom, megingathatják azt, amit a szabadulás szándékának meglétéről mondtam. És ez nem is lehet másként, ha meggondoljuk, hogy e szabadulás végső eszközéül az élettől való megszabadulást is számításba kell venni. De a csapdát, mely a költőt nem eresztette, hadd lássam egy árnyalattal másképp, mint Móricz Zsigmond látta. Meglehet, a véletlen segítette hozzá, hogy költői tehetségét kiművelhette, de ez a zseni csak valami saját erőkből állt össze. Megvolt benne a mértékfölötti érzékenység és az értelem, az elme kivételes élessége. Persze, egyik sem „ős”-erő. A túlzott ér­zékenység inkább gyengeség, az értelem túlsága meg éppen nem az ösztönösség ereje. Szóval József Attila valóban nem volt - gon­dolom, ezzel nem állítok meglepőt - egy Turi Dani. És a Kakuk Marci-szerep is lekopott róla. De proletár sem volt - hanem meg­veszekedett értelmiségi. Valamennyi képessége erre predesztinálta. És ő értelmiségi életet is élt. Proletárköltő sem volt, ő nem tartotta magát annak. Der freischwebende Intellektuelle - talán leginkább ez volt, ha helyzetét szociológiai kategóriával akarjuk jellemezni: szabadon lebegő értelmiségi. 19 Móricz Zsigmond, Nagyon fáj. Az egyetlen teher: az Élet. József Attila emlékeztet magamra, in Szép Szó JózsefAttila-emlékszám, 1938 (Hasonmás ki­adás), Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1987, 29. 60

Next