Farkas János László: A meglett ember. Válogatott tanulmányok - Opus. Irodalomelméleti tanulmányok. Új sorozat 18. (Budapest, 2020)
Szemlélet és ihlet. József Attila-tanulmányok
feltárása. Csak minden szinten azt tapasztaljuk, hogy az eszmélés a személyesség és érvényesség szélső pontjai között mozog. - Minden szinten, szélső pontok: ne feledjük el, hogy ez az elemző beszéd hordaléka. Csupán annyit akar kifejezni, hogy a versben egyidejűleg is többféle dolog van jelen. - De hogyan lehet ezt a tagoltságot logikusan kifejteni, amely ebben, éppen ebben a ritmusban fejlik ki? Személyesség: magával azonosnak lenni. Érvényesség: egyetemesen fennállni. Az egyik a legsajátabb egyediséget veszi célba. A másik radikálisan el akar szakadni az egyediségtől. Magával azonosnak lenni annyi, mint minden mástól különbözni. Egyetemesen érvényesnek lenni annyi, mint különbség nélkül mindenre állni. A vers gondolati ritmusa azt sugallja, hogyan valósul meg az egyik a másik által, s ez is, az is az eszméletben. Nem elég azonban a vagy-vagy helyett egyszerűen is-ist mondani. A probléma éppen az, hogy ez a két dolog kizárni látszik egymást. Az időben vagy térben eloszolva - egymáson kívül - persze megférnek olyan dolgok, amelyek egyszerre vagy egy helyen nem lehetnének. A vers tartamában egyszerre is vannak. Kérdés, hogy a logikai térben hogyan helyezkednek el. „Logikai tér”: a kifejezést Wittgensteintől, a Logikai-filozófiai traktátusból vettem kölcsön. Hadd kölcsönözzek egy másik gondolatot is: „Én az én világom vagyok. (A mikrokozmosz.)” (5.63). Világom leírása úgy azonosít, hogy a „gondolkodó, elképzelő szubjektum” szóba sem kerül (5.631). Ezzel persze nemcsak magamat különböztettem meg mindenki mástól, hanem az én világomat is mindenki másétól, és attól is, amit mindannyiunk közös világának nevezünk. Ezzel adódik egy formula, amely azt ígéri, hogy a vers gondolatának nemcsak a ritmusáról, de logikájáról is beszélni lehet: én akkor vagyok igazán - nem csak foOrmális értelemben - azonos magammal, ha az én világom azonos a világgal. Ez nem a megoldás formulája, csupán a kérdésekhez ad mintát. Hogy József Attilának ez a minta az irányadó, azt épp az Eszmélet című verséből dokumentálható a legnyilvánvalóbban: „lm itt a szenvedés belül, / ám ott kívül a magyarázat. / Sebed a világ - ég, hévül / s te lelkedet érzed, a lázat.” Nem a szenvedés magyarázata van kívül. A magyarázat, a világ magyarázata nem azért kell, hogy a szenvedő meglelje szenvedése okát, hanem hogy szenvedése ne válassza el önmagától, hogy meg tudja 78