Gergye László (szerk.): Kazinczy Ferenc összes költeményei - Régi Magyar Költők Tára XVIII. század 2. (Budapest, 1998)
Jegyzetek
31. DÉDÁCSON, HUNYAD VÁRM.[EGYÉBEN] Kézirata MTA Kt: ÉV. 47. f. (K,); LK. 28. v. (K2); ÉP.V 138. f. (K„); ÉV. 46. f. (NY,) [Beragasztott nyomtatvány]. Megjelenése Hébe, 1824, 23. Szövegkritika Alapszövege: ÉV. 47. f. (K,). Alcíme: Gróf Gyulay Ferencznének. Címváltozatok: Dédács. Gróf Gyulai Ferencnéhez. (K2, K,); Dédácson, Hunyadban. Gróf Gyulai Ferencznénél. (NY,). 1. K,: szól<l>ít K2, K„ NY,: szállít 2. K2, K.,: ti kiket K2: födöz; K3: födez NY,: föd-el, 3. NY,, K2: te, kies 4. NY,: busongva <mosnlyg> nevet K2, K:): kesergve mosolyg. 5. NY,: utolszor: 6. NY,, K3: Oh, de K2: nevét. 9. K2: messzére; de 10. NY,, K2, K,: vissza sóhajt Magyarázatok „Elvégeztem Újhely Marz 22dikén 1823.” - informálja az olvasót az epigramma pontos keletkezési idejéről maga Kazinczy, aki erdélyi körutazásán útba ejtette ifjúkori szerelme, Kácsándy Zsuzsanna (gróf Gyulay Ferencné) andrásfalvi birtokát is. (ÉP.V, 138. f.) Az 1816-ban tett látogatás lélektani előzménye hosszú, érzelmes levelezés a Süsinek becézett Kácsándy Zsuzsannával, s még inkább annak lányával, gróf Gyulai Karolinával (Lotti), aki iránt a távolból ábrándos vonzalomra ébredt. (Erről részletesen 1. Szauder József, i. m., 347-432.) Az 1813 után írt levelekben Kazinczy Lotti iránti szenvedélye csillapulni látszik, majd az erdélyi személyes találkozást követően végérvényesen nyugvópontra jut. Andrásfalvi útjára leánya, Eugénia is elkísérte, s ekkor e furcsa szerelem már nem több, mint barátsággá szelídült, gyengéd érzelem, amely nemcsak Kazinczy, Süsie és Lotti kapcsolatát sugározza át, hanem áthatja az Eugénia és Lotti között szövődő vonzalmat is. Az elválás pillanatát, a búcsúzás élményét önti formába a Lotti ihlette költemények utolsó darabjaként a Dédácson: a „Hat esztendeje elakadt” (KazLev, XVIII, 298.) epigrammát a költő csak 1823-ban tudta egységes egésszé gyúrni. Az epigramma „legmélyebben abból az érzésből meríti hitelét, mely végig jellemző volt a Süsie-Lotti, majd a Lotti iránti szerelemre, s amelynek utolsó költői kifejezése az egész érzelmi viszonyra ráüti a pecsétjét: az ambivalenciából. »És mikor Ó ide lép, s a víz’ 256