Gyertyán Ervin: Visszajátszás (Budapest, 2008)
A giccsek rémuralma
felfogásom olyan meghatározó gondolkodóihoz, mint Marx vagy Freud, ő fordított szembe a fasiszta kommunizmussal, állított Rajk, Nagy Imre, Demény Pál mellé, tett Hannah Arendt vagy Arthur Koestler nézeteinek hívévé, követőjévé.” így kíséreltem meg személyes viszonyomat meghatározni, körülírni az említett cikkemben. A költő jelentőségéről pedig így vallók: „Az utókor, amely születésének századik évfordulója alkalmából világszerte a keblére öleli, nem az a proletár utókor, amelyről álmodott. De József Attila századának gyermeke abban is, hogy a marxizmusnak azt a kettéhasadását is átélte, amely igazolta Marxot, a tudóst, viszont nem igazolta Marxot, a prófétát. Isten országa nem jött le a földre, a szocialista megváltás is elmaradt, de nem halt ki az a vágy sem, amely ezt az ábrándot élteti, indokolja, társadalmi eszménnyé teszi. József Attila marxizmusa attól kapja költőiségének egyedülálló mélységét és veretét, ahogyan azt a poklot és azt a purgatóriumot ábrázolja, amelyből a szocialista mennyország utópiája is kibontakozott. Vagyis attól, hogy freudista és egzisztencialista ez a marxizmus. De attól még marxizmus. A huszadik század marxizmusa, amelynek életre keltésében a század színei, élettényei, érzései, emberei és gyötrelmei - a huszadik századi proletariátus, parasztság, értelmiség, kis- és nagypolgárság megnyomorítottsága - a maga teljes spektrumában megjelenik. S ehhez szinte az egész huszadik századi kultúrát integrálta a költészetébe. Mozart és Bartók hangvételét, Chagall és Picasso képszerkesztését, Chaplin és Bergman emberlátását egyaránt. A semmi ágán ül, és a mindenséggel méri önmagát.” Amikor a Költőnk és kora megjelent, egyszerre a József Attila-kutatás első vonalába kerültem. A szellemi élet számomra mértékadó körei szinte elkényeztettek. Az írószövetségből felszólítottak — ami nem volt szokás -, hogy adjam be felvételi kérelmemet. A különböző József Attila-évfordulóknak szinte a főszereplője, „sztárja” lettem. Megemlékező cikkeket, tanulmányokat közöltek tőlem, előadásokra, ankétokra hívtak, a költő szülőházában tartott költészet napi megemlékezéseknek évtizedeken át szinte állandó ünnepi szónoka lettem. Én voltam ugyanis a szélesebb közvélemény előtt, aki a torz, a megcsonkított, az értékszelekciójában egyoldalú és ostobán igazságtalan 114