Gyertyán Ervin: Visszajátszás (Budapest, 2008)
A giccsek rémuralma
tette gazdagabbá és árnyaltabbá —, másfelől abból, hogy bár kaput nyitottam, azért azon nekem sem lehetett akadálytalanul közlekednem. József Attila-térképem terra incognitája, amit csak felszínesen közelítettem meg, istenes versei. Ez azonban nem teljesen rajtam múlott. Mind Simon István, mind Nemes György, sajnálkozva bár, de elhárította, amikor felajánlottam a témát lapjuk számára. Ezzel nem azt kívánom mondani, hogy a feladat olyan szép és rangos megoldására is képes lettem volna, mint később Beney Zsuzsa vagy Alföldy Jenő, de hogy meg sem kíséreltem, abban ezek az elutasítások is szerepet játszottak. Még három témára emlékszem, amelyek izgattak, foglalkoztattak, de amelyeket nem tudtam megvalósítani, Szerettem volna tanulmányt írni József Attila és Arthur Koestler kapcsolatáról, fejlődésük párhuzamosságáról, amelyben József Attila kiemelkedő szerepét világítottam volna meg abban a folyamatban, amely a baloldali értelmiségiek kiábrándulását jellemezte az állítólag létező kommunista totalitarizmusból Európa-szerte — már akkor, amikor Koestlert még említeni se lehetett Magyarországon. Valamint kacérkodtam egy József Attila és Federico García Lorca költészetét összevető, párhuzamba állító tanulmánnyal is, amelyben a tizenkilencedik századi népi realizmust követő huszadik századi népi szürrealizmus lírai jelentkezését vizsgáltam volna, két legnagyobb költőjének műveiben. Ehhez azonban Lorcát illetően nem állt elegendő ismeretanyag a rendelkezésemre, és nem ártott volna spanyolul is olvasnom. Végül a harmadik nem megvalósított témakacérkodásom egy József Attila és Nagy Imre mentalitását összevető esszé lett volna, de aztán magam is rájöttem, hogy túlságosan is érzelmi indíttatású ez az elképzelésem, amihez az intellektuális háttér — akkor még Nagy Imre írásai sem voltak teljességükben publikáltak — hiányzik. Ugyancsak 1963-ban jelent meg A kibernerosz tündöklése és bukása című regényem is. De szeretnék ragaszkodni ahhoz az elképzelésemhez, hogy tematikai csoportosításban tekintem át munkáimat: későbbre hagyva szépirodalmi írásaimnak számbavételét, s benne ennek a munkámnak a tárgyalását is, esztétikai munkásságomra térnék át. Konkrétan négy olyan könyvemre, amelyek érzésem szerint egymás folytatói, kiegészítői, ugyanannak a hiányérzetnek, útkeresésnek, 117