Gyertyán Ervin: Visszajátszás (Budapest, 2008)
A Demény-ügy
gyis az első pert, és a lefolytatott eljárások törvénysértő voltát megállapítva bűncselekmény hiányában felmentették őket. Csak egy vád érvényességét nem változtatták meg. Deményt nem mentették fel a besúgás hazug vádja alól. A második per a népidemokrácia-ellenes tevékenységről szóba sem kerül. Vagyis történt egy felemás látszatkorrekció, de a teljes jogi és főleg erkölcsi rehabilitáció már csak a rendszerváltás után következett be. Persze illett volna a szócikknek azt is megemlíteni, hogy amikor Deményt törvénytelenül letartóztatták, tagja a KMP Központi Bizottságának, és azt is, hogy első perében, a népellenes és háborús bűnösök ellen hozott törvények alapján ítélték el meghiúsult ellenállásunk e kiemelkedő szervezőjét, a második perben pedig olyan politikai tevékenységért, amit csak a börtön magánzárkájából valósíthatott volna meg. Azóta már hiteles irodalom áll az érdeklődők rendelkezésére Deményről, mozgalmáról, pereiről és a börtönbüntetéseiről, amelynek Demény könyvei és az én munkáim is részét alkotják. Ami pedig két legelvakultabb vitaellenfelemet, Hazai Jenőt és Kovács Istvánt illeti, mind a kettő Rákosi magas rangú funkcionáriusa volt, és már az illegalitásban hangadója, szervezője a Deményellenes gyűlölködésnek, hajszának, rágalomhadjáratnak. Ok magukat védelmezték, saját múltjukat kísérelték meg tisztára mosni, amikor nekem rontottak és felelevenítették azokat a legképtelenebb vádakat is, amelyeket én válaszomban ízekre szedtem és megcáfoltam. A Deménnyel való személyes megismerkedéshez a József Attila életét, a kommunista mozgalommal és a párttal való kapcsolata kialakulását kutató munkám során jutottam el. Megtaláltam Demény Pálnak 1980. május nyolcadiki keltezéssel küldött expressz levelét. Idézem első két mondatát: „Hivatkozással tegnapi telefonbeszélgetésünkre, amikor is kérdést intézett hozzám, hogy lehet-e összefüggés József Attila elmaradt szovjetunióbeli írókongreszszusi meghívása és kettőnk ismeretsége között? Erre Ön hivatkozást talált Weisinger Mihály elvtárs levelében.” Sikerült felkutatnom Weisinger levelét is, aki a Deménymozgalom egyik régi vezető embere - felső körének tagja - volt, s aki arra hívta fel a figyelmemet, hogy szerinte „elhagynak József Attila életrajzából olyan részleteket, amelyek ismertetése szükséges volna az ő elméleti felkészültségének megértéséhez”, és beszámol arról, hogy 160