Hopp Lajos: Az „antemurale” és „conformitas” humanista eszméje a magyar–lengyel hagyományban - Humanizmus és Reformáció 19. (Budapest, 1992)
Magyarország "a kereszténység hullámtörő gátja" Bizánc bukásakor
de már azonos gondok fojtogatják”. S megfogalmazza a kölcsönösség keresztényi elvét, öntudattal szólva a történelmi hivatásként felfogott feladatról: „Mert ha ez idáig ő részesített másokat a védelem jótéteményében, ha sebzett oldalával oltalmazta a többieket: itt az ideje, hogy hálából viszonozzátok néki... és ne hagyjátok elbukni azokat, akik leterítve bajosan állnak talpra! Minden bizonnyal erre késztet benneteket mind a szomszédi kötelesség, mind a tevékeny serénység. Mert úgy véljük, segítség híján sem maguk meg nem állhatnak, sem másokat meg nem segíthetnek.” A követi oráció azzal zárul, hogy Magyarország sem az ellenséget megfutamítani, sem előle megfutni nem képes. Ha vereség következnék be, hangzik jóslatszerűen, „a gyalázatot az összes keresztényekkel együtt, de a balsorsot a magyarok egymagukban viselnék...”48 De ha a császár beváltja ígéretét, s élére áll az igazságos és szent háborúnak, dicsőség övezi majd alakját. A nemzetközi közvéleményt befolyásolni akaró, tudatosan fölépített magyar királyi követi oráció mintha előjátéka lett volna a mintegy fél évszázad múlva bekövetkező, történelmet formáló eseményeknek. Az ünnepélyesen beharangozott általános törökellenes hadviselés kényszere előli kitérés később bosszulta meg magát. Pedig már ekkor is időszerű volt Vitéz János előrelátó, valós szónoki fordulata: „Bizony, vagy a háború árát kell most megfizetnünk, vagy hanyagságunkért lakolnunk!” A sürgős lépések helyett a határozatok lassú véghezvitele következett. Ilyen lépés volt, hogy pápai legátust küldenek német földön át Magyarországra, amelyről III. Calixtus Szécsi Dénes prímáshoz intézett levelében így írt 1455-ben: „...inclitum Hungáriáé Regnum, cui nos pro meritis suis summe afficimur, et quod hactenus scutum Christianitatis esse consuevit."49 A legátus megbízatását Lengyelországra is kiterjesztik, ahol a Német Lovagrenddel kiújult (tizenhárom éves) háború más irányba vonta el IV. Kázmér katonai erőit. Hunyadi János főkapitány lánglelkű prédikátor-fegyvertársra akadt az Aeneas Sylvius Piccolomini által is buzdított Kapisztrán János itáliai ferences barátban, aki a krónikás szerint „Németország és Lengyelország részeiben és Magyarországon sok közrendű népet szólított fegyverbe”.50 Hunyadi legnagyobb diadalának emlékét, Nándorfehérvár török ostroma kivédésének és fölmentésének dicső tettét 1456 júliusa óta a pápa által buzdításul elrendelt déli harangszó hirdeti. A harc forgatagában és a várfalakon lobogtak a magyarok Szűz Máriá-s lobogói, a török lófarkas zászlókkal szembeni keresztény győzelem jelképei. A szimbólumra korábbi képek és későbbi írások emlékeztetnek, mint Vásárhelyi András éneke, aki az élő hagyomány szerint a „törököknek megnyomorojtója”-ként tiszteli a magyarok védasszonyát.51 48 1455. március 23.1. m. 870-886. Ford.: BORONKAII.; HOLUB J.: Adatok a török ellen tervezett 1455-iki hadjárathoz. HK 1911. 149-151. 49 THEINER: Vetera monumenta... II. 277; TERBE: i. m. 301. 50 THURÓCZY: i. m. 149-154; Hdp I. 449, 454; SZAKÁLY: i. m. 37-39; BALANYI Gy.: Nándorfehérvár ostroma és felmentése. HK 1911. 167-196; KALMÁR E.: Kapisztrán íródeákjai. Minerva 1933. 125-136; TAPIÉ: i. m. 42-43; L. LUSZCZKI: De sermonibus S. Joannis a Capistrano. Roma 1962; KULCSÁR P.: Kapisztrán János. Bp. 1987. 157-233. 51 Vö. a 3-4. és 106. sz. jegyz. 28