Horváth Gergely Krisztián (szerk.): Víz és társadalom Magyarországon a középkortól a XX. század végéig (Budapest, 2014)
Máté Gábor: A vízhasználat átalakulása az államosítás és a téeszesítés következtében a Völgységi-patak felső vízvidékén
476 MATE GABOR világháború között még számos középkori gyökerű jelenség emléke élt (tavaszi forrásszentelés, szentkutak, malomhelyek kontinuitása stb.), amelyek a modernizálódás és a paraszti életforma megszűnése következtében mára eltűntek. Ezen körülmények miatt a vízhasználati rendszer minden részlete nem vizsgálható. Ez utóbbi gondolathoz kapcsolódva kell szólnunk a környezettörténeti kutatások azon ágáról, amely inkább szellemtörténeti alapokon határozható meg, s amelynek meghatározásában néhány magyarországi történeti és néprajzi példa is kitüntetett szerepet kapott (pl. székely rendtartások). E szellemtörténeti megközelítés ember és természet kapcsolatában három korszakot különít el: az ipari forradalom előtti, mítoszokkal, kultuszokkal, vallási törvényekkel szabályozott ökológiai fegyelem korszakát, a XVI-XVIII. század mechanikus ismereteire tudatosan építő, racionális követelmények korát, továbbá a modern tudományos ökológia korát, amit a természettől való elszakadás, a nagyipar, az információrobbanás és az urbanizáció magas foka éppúgyjellemez, mint a környezet elszennyezése ellen kibontakozó mozgalmak.21 A vízfelhasználás periodizálására nézve igen tanulságos Dankó Imre tanulmánya, aki a debreceni hagyományos vízgazdálkodásban két időszakaszt különített el.22 Az ún. természetes vízfelhasználás korszakában az ember az ökológiai rendet nem változtatta meg. A víznyerés különféle eljárásai különösebb tervezést nem igényeltek. A tervezés helyett a hagyományos ismeretek, tapasztalatok hosszú idő óta folytatott gyakorlata szabta meg a tennivalók módját, mennyiségét. A tervszerű (és korszerű) vízgazdálkodás időszaka a vízellátásban bekövetkezett gondok megjelenésével alakult ki, a természeti viszonyok átalakulása (klímaváltozás, erdők csökkenése, talajszennyezés stb.) és olyan társadalmi okok következtében, mint a népesség gyarapodása, a városiasodás, vagy a gyáripar fejlődése.23 Dankó Imre fogalomhasználati meggondolásait kiegészíthetjük azzal a megjegyzéssel, hogy a vízgazdálkodás kifejezés az ipari forradalom előtti korok vízkezelésére és -hasznosítására is vonatkoztatható. Ilyen formában használta azt Ferenczi László is, aki a középkor vízgazdálkodásáról írt átfogó, a régészet és a középkorkutatás eddigi eredményeit feldolgozó tanulmányt.24 A kifejezés használatával kapcsolatban hasonló állásponton van Andrásfalvy Bertalan és Bellon Tibor is.25 A tényszerűség kedvéért meg kell említenünk, hogy nem minden kutató osztja ezt a vélekedést. Deák Antal András és Fejér László szerint „amíg nem történt meg a hazai vízkészletek mennyiségi feltárása", addig nem beszélhetünk vízgazdálkodásról.26 Ennek szellemében Deák az „ártéri gazdálkodás" terminus alkalmazását is elutasítja. 21 R. Várkonyi 1991,11-12. 22 Dankó 1988,1990 23 Dankó 1988, 214-217. 24 Ferenczi 2006,105. 25 Andrásfalvy 2007; Bellon 2003; Takács 2000; Filep 2009. 26 Deák-Fejér 2004.