Horváth Iván - Tverdota György: Miért fáj ma is? Az ismeretlen József Attila (Budapest, 1992)

Pszichológia

jelleg szerinti értelmezéssel közelíthetjük meg, és ekképp dolgozzuk fel. Ilyen módon végeztük el mi is a ránk bízott tesztelemzést, amely­nek legnagyobb nehézségét a „vak-analízis” jelentette, azaz nem tudtuk, ki a vizsgálati személy. Amikor a pszichológiai véleményeket eljuttattuk Illyés Gyulánéhoz, értesültünk róla, hogy József Attila egykori, befejezetlen vizsgálatát dolgoztuk fel. Biztonsággal állíthatom, hogy előzetes tudás birtokában megbéní­tott volna a feladat, s talán el sem vállalom. Aligha szólhatok erről többet. A költőóriás iránti szeretetem gyermekkorból hozott, versei­vel szólaltak meg bennem az ifjúkor olyan érzései, amelyekben „a lét dadog” (JAÖV, 439. sz.). A kitüntető sorsajándékként rám bízott feladatot a vak-elemzéssel olyképpen teljesíthettem, amelyben teljes szabadsággal vizsgálhattam a személyiség mélységeit, akadálytala­nul, könnyű szívvel, a fontos és sürgető feladat meggyőződésében. Álljon tehát itt akképpen a két pszichológiai vélemény, ahogyan akkor (1984. július 27-én) megszületett, azzal a köszönettel, amely Illyés Gyulánét illeti meg. A személyes tulajdonát képező teszt-jegy­zőkönyvet és a lélektani véleményeket „közvagyonná” engedő lépése kitüntető bizalom az olvasó iránt, akit ez a beavatás közelebb hoz saját véleménye kiformálásához: szabadságában áll tehát újabb is­meretek birtokában dönteni a történelmi perben : ki és mi volt József Attila? Megítélheti a lélektani elemző munkát is, jogosnak véli-e a szemé­lyiségi szabadság olyatén „megsértését”, amellyel a költő - eddig ismeretlen - arca tekinthet vissza rá az „űri nemlét”-ből, szinte egyképpen szólva utolsó verse lélekre szálló üzenetével: „Bolondot játszottak velem / s már halálom is hasztalan. / Mióta éltem, forgó­szélben / próbáltam állni helyemen. / Nagy nevetség, hogy nem vétettem / többet, mint vétettek nekem.” (JAÖV, 559. sz.) Az alább közölt személyiséglélektani elemzésekben változtatást nem tettünk. Munkaszabályaink értelmében azonban töröltük azo­kat a jegyzőkönyvi válaszhivatkozásokat, amelyekkel alátámasztot­tuk állításainkat. Az ilyen, zárójeles kiegészítésben közölt kódjelek 72

Next