Horváth Iván - Tverdota György: Miért fáj ma is? Az ismeretlen József Attila (Budapest, 1992)
Pszichológia
ramjába iktatták, még mielőtt a párt akkori vezetői meghozták volna döntésüket e kérdésben, amely döntést így a csínytevők tereltek az általuk helyesnek tartott irányba. Hanem hogy a döntéshozók agya olyan srófra járt, mely, úgy látszik, mindkét munkáspárt vezetőinek gondolkodását maga köré tekerte, mutatja, hogy József Attila halálának huszadik évfordulója alkalmából az egykor szociáldemokrata Marosán György jelentette be, hogy az egykori kommunista párt József Attilát nem zárta ki. Ezért a József Attila halálának huszadik évfordulója alkalmából készült Emlékkönyv aztán úgy jelent meg, hogy nem jelent meg (a huszadik évfordulóról megemlékező két esemény közötti összefüggésről az Emlékkönyv szerkesztőjének, Szabolcsi Miklósnak egy közleményéből [1986] tudunk). Pedig például József Attila egykori felső pártkapcsolatának, Sollner Józsefnek a visszaemlékezéseiből a kinyomtatott, de meg nem jelent Emlékkönyv ben eddigre már csak annyi maradt, hogyan eszkalált József Attila és a párt között a viszony romlása odáig, hogy „elhatározták, hogy »dobják« ezt az embert” (280) - azt, hogy a kizárást pontosan ki és mikor végezte el, a szöveg kinyomtatott változatából már kihúzták. Tulajdonképpen e történetnek az a különössége, hogy ez a titok már akkor igen hamarosan nem volt titok többé : egy évvel azután, hogy az Emlékkönyv (3000 példányban) nem kerülhetett az olvasó elé, a - szintén Szabolcsi Miklós által szerkesztett - akadémiai kritikai kiadás III. kötete (5000 példányban) odakerült, és benne 1958-ban bárki, akit érdekelt, elolvashatta azokat a dokumentumokat, amelyekből annyi kiderült, hogy valami József Attila és a kommunista párt közötti viszonyban nem volt rendben. Az egyetlen titok ezek után, amely megmaradt, a harmadik: József Attila és a betegsége. Jelen tanulmány e három titkot együtt kívánja szemlélni, mindenekelőtt azoknak a revelációknak a nézőpontjából, melyek szociálpszichológiailag József Attila utolsó három és fél évének azon megnyilvánulásai közé illeszkednek, amelyek bármelyike kapcsán írhatná: „meglepem / (...) magam / magam” (JAÖV, 531. sz.). 118