Jákfalvi Magdolna - Nánay István - Sipos Balázs (szerk.): A második életmű. Székely Gábor és a színházcsinálás iskolája (Budapest, 2016)
III. A rendezés pedagógiája
III. A RENDEZÉS PEDAGÓGIÁJA időszakában alakult ki az a szokásunk, hogy udvariaskodás és kertelés nélkül őszintén el kell mondanunk, milyennek találjuk a másik játékát. A próbákon és az előadásokon ismét felfedeztem magamnak Moliére-t. Azt, hogy amikor Sganarelle Don Juan hosszú monológjába egy-egy mondattal közbeszól, az Molière-nek, a színésznek a megnyilvánulása, mert nem tudta elviselni, hogy sokáig szótlanul álljon a színpadon. (Tudvalevő, hogy ezt a szerepet ő játszotta.) Mintha Major írta volna magának. Gábor támogatott e közbeszólások kidolgozásában. Ma is minden próbára emlékszem, holott majdnem belehaltam. Azok is bejártak, akiknek aznap nem volt dolguk, mert élmény volt hallgatni Székelyt és nézni a kollégákat. Mind a mai napig éreztem a szeretetét. A Don Jüant próbáltuk, amikor átadták a Kossuth-díjamat. A lányom behozta a szmokingomat, átöltöztem, és mielőtt elindultam, berendelt a színpadra, megnézte, hogy rendesen nézek-e ki, csak ezután bocsátott el. Művészeti titkárunk, Magyar Laci kísért el az ünnepségre, s csak a taxiban árulta el, hogy Székely az esti próbáról elengedett. Az Ivanov, szerintem, nem váltotta be a reményeket. A próbáról sincsenek különösebb emlékeim. Székelynél, éppen úgy, mint Zsámbékinál és Aschernál is, azt tapasztaltam, hogy amikor már sokadszorra játszottam az előadást és rajtakaptam magam, hogy itt-ott rutinból oldottam meg valamit, visszaemlékeztem a próbákra, a próbák élményeire, s akkor visszajött a szükséges érzés vagy hőfok. Az Ivanovnál nem emlékszem ezekre az élményekre. Tengtem-lengtem a térben, mint szentendrei templom harangjában az ütő, ahogy Major szokta volt mondogatni. Az Új Színházban az is majdnem megadatott, hogy egyszerre játsszam Sganarelle-t a Don Jüanban és Moliére-t az Álszenetek összeesküvésében. Óriási kedvvel kezdtük próbálni a Bulgakov-darabot Cserhalmival, Csomós Marival, Marozsán Erikával, s már hozták a díszletet meg a jelmezeket, amikor lefújták az előadást. A mai napig nem tudom, miért. Ami ezután következett, arról nehezen tudok beszélni. Mint egy kivert kutya jártam az utcákat. Az Új Színház elvételével hontalanok lettünk. Egyetlen színházi vezető sem mondta, gyertek hozzám. Kezdődtek a vendégjátékok évei: hol itt, hol ott, egyszer a József Attila Színházban, máskor vidéken léptem fel, mindaddig, míg le nem szerződtetett a Nemzeti Színház. Székely Gábor számomra máig etalon, kiindulási pont, megérkezési hely, s a barátom. Tartjuk a kapcsolatot. Akkor is, ha nem telefonálunk egymásnak naponta. Figyel rám, emlékszik a dolgaimra, a nyavalyáimra, mindig rájuk kérdez, és ez jó. Ki lehet billenteni a komolyságából - megtettem egy párszor -, és a szellemességet nagyon méltányolja. Nem kizárólagos ember. A 60. születésnapján rengeteg embert meghívott a lakására, az egész Katona József Színházat. Nem formálisan köszöntöttük egymást, és nem röhögcséltünk kínosan, mert az első perctől kezdve haláltermészetes hangulatot teremtett. Nagyon szép este volt. 205