Jeney Éva - Józan Ildikó (szerk.): Nyelvi álarcok. Tizenhárman a fordításról - Pont Fordítva 6. (Budapest, 2008)
Hol itt a varázs?
az ember megold. Szeretném elmondani, voltam Londonban, amikor a József Attila-emlékév volt nemrég, s az ottani magyar tanszék konferenciát szervezett. Mint fordítót hívtak meg oda. És ott tanúja voltam annak, hogy Angliában élő emberek József Attilát fordítanak, és jól tudnak angolul, talán jobban is, mint magyarul, ami nem baj ebben az esetben. Nagyon igyekszenek azon, hogy a rímelést betartsák, és... nagyon nem jó. Kicsit nevetséges lesz tőle a szöveg. Az angol olvasó annyit lát, hogy nálunk a harmincas években vagy a húszas évek végén így írtak... És ettől jöttem rá, milyen furcsa, amit csinál ez a József Attila, hogy ennyire konzervatív, ennyire régimódi, amikor már egyébként Walt Whitmanek, Eliotok, franciák meg minden már mióta szaladgáltak. O pedig még mennyire szépen meg meri csinálni a rímelést, mennyire lenyúl még ennek a nyelvnek a torkába, és kihúzogat belőle ilyen rímeket, miközben a tartalom... meglepően érdekes, meg a szóhasználat. Ez pedig angolul olyan, mint a moll dallam eléneklése. Már annyira másként hangzik, hogy kicsit elröstelltem magam, mikor felolvastak fordításokat, és ott ültek magyarul nem tudó emberek, érdeklődők, akiknek az arcán láttam: ja, ez? Úgy hangzott, mintha Kiss József-verseket olvastunk volna föl. Ami elment még 1880-ban, 1930-ban már nem. BG: A századforduló táján egy másik nyelvész, Sapir azt mondta, hogy a rímelésnek vége, nincs többé. NÁ: Érdekes, hogy a popzenében tartja magát, beült egy olyan szintre, hogy ott teljesen normálisnak érezzük. És annak érzik belevaló fiatalok is, akiktől igazán távol áll minden virágszagolgató romantika. Teljesen természetesnek tartják. Meg a rappelők. Hogy mit bírnak rímelni! De nagyon szigorúan egy szintre be van állva. Nem is tudom, hogyan nevezzük... kínrím? JI: Érdekes valóban, hogy a rím ebben a szférában annyira tartja magát... BG: De ebben a szférában az is, hogy „ó, jaj, ne hagyj el..." 162