Kálmán C. György: „Dehogy is terem citromfán”. Irodalomelméleti írások - Opus. Irodalomelméleti tanulmányok. Új sorozat 17. (Budapest, 2019)
Irodalomtörténet-írási bonyodalmak
nak az előzményeit, amely bizonyos szövegek listáját jelenti? Ha így lenne, nem is volna más dolgunk, mint „elhelyezni” a történelemben ezeket a régebbi szövegeket, Homéroszt, Dantét és Shakespeare-t ellátni a megfelelő időindexszel, és rámutatni, hogy ma éppen ezeket az ilyen és ilyen régi szövegeket olvassuk. De hát - igazából nem ezeket a szövegeket olvassuk. Nem az „eredetieket”. Hanem azt, ami számunkra ezekből a szövegekből ránk maradt - Homérosz esetében még a szöveg azonosságában sem lehetünk biztosak, de a többi esetben is a már értelmezett művekkel találkozunk, és az évszázadokon át hagyományozott értelmezéseket nem tudjuk nem újraértelmezni. Nem hagyománytiszteletből, nem azért, mert kevésbé vagyunk invenciózusak korábbi korok értelmezőinél, hanem mert már maga a korszakba helyezés vagy a műfaji meghatározás is súlyos értelmezői döntés, még ha magától értetődőnek, kézenfekvőnek tetszik is. Másfelől pedig: nem mindig tudunk bizonyosat arról, hogy melyek is voltak ezek a régi szövegek, és valóban tekinthetők-e azonosnak azzal, amelyeket ma olvasunk. Az még kideríthető, hogy amikor annak idején „Petőfit”, „Adyt” vagy „József Attilát” olvastak, akik olvastak, azok nagyjából mely szövegeket tekintették mérvadónak, tekintélyesnek, kanonizáltnak (vagy kanonizálandónak) - de régebbi korok olvasási szokásairól, kedvenceiről, válogatásáról már sokkal inkább csak feltevéseink lehetnek. (És akkor még mindig csak a „mit”-nél tartunk...) Még egyszer tehát: mit is kell keresnünk? Ha nem a mai listán szereplő egyes „régi” szövegeket, akkor talán a régi listát? Azt, ami valaha a kánon volt, azt a kánont, amely hajdan létezett, s amely a mi mai kánonunk eredete lehetett? Hogyan járunk el ekkor? Hogyan rekonstruálható egy ilyen régi lista? Meglelhető-e az eredeti lista - vagy legfeljebb csak változatai, töredékei? Még ha efféle gondok nem lennének is - ismét: mit is kell keresnünk? Volt valaha egyetlen lista? Nem lehetséges, hogy mindig is több volt? Ha ma azt látjuk, hogy a kánon soha nem egy, hanem sok tekintetben rétegződik, osztódik, megsokszorozódik - akkor vajon ez csak a modern kor terméke, avagy nem volt-e igaz ugyanez a múltban is? Valóban egyetlen kánon egyetlen eredetét keressük-e? (Költői kérdések: mindig is több kánon egyidejű jelenlétével kell számolnunk, a múltban is.) S ha nem - megelégedhetünk-e az olyasféle megkettőzésekkel, mint az apollói-dionüszoszi, szophoklészi-arisztophanészi, 15